A világnak nincs szüksége több olyan klipre, amiben bérelt Ford Mustang szeli az országutat

2022/07/13  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az orvosból zenésszé avanzsálódott, ír származású O’SULLIVAN az elmúlt bő másfél évben igen termékeny volt szóló karrierjében, idén ősszel pedig első önálló szólólemezével jelentkezik. Ezt vezeti fel a most megjelenő különös szerelmes dal, a Devils, amihez egy abszurd kisfilm is párosul – nem szokványos főszereplővel.

A világnak nincs szüksége több olyan klipre, amiben bérelt Ford Mustanggal szelik az országutat

Az eddig megjelent dalok megmutatják a dalszerző-énekes sokszínűségét, másrészt az év bármely szakaszában képesek egy szép nyári este kellemes és simogató érzést kelteni a hallgatóban.

"A Devils a szeretetről és a támogatásról szól, illetve arról, hogy ha ezeket a megfelelő embertől kapjuk, annak lehet egy gyógyító hatása. Vagy legalábbis nagy segítség lehet abban, hogy meggyógyítsuk a saját lelkünket” – mondta a zenész.

A különös téma megközelítéshez pedig egy még különösebb videó társul, ami kicsit olyan, mintha Wes Anderson világába egy hiperaktív főszereplő csöppenne. A klip további érdekessége, hogy teljes helycserés támadás történt: O’SULLIVAN megkeverte a kártyákat, így korábbi tettestársai teljesen új szerepben tündökölhetnek. Így került a kamera másik oldalára a Dig Gold és a Born in the Rain klipjeinek operatőre, Vadas Géza, míg legutóbbi videójának főszereplője, Kaptay Annamária ezúttal rendezőként és operatőrként vett részt a projektben.

“Szerettünk volna egy minél kevésbé megszokott koncepcióval előállni. A világnak nincs szüksége több olyan klipre, amiben bérelt Ford Mustanggal, lehúzott tetővel szelik az országutat. Persze ez a legutóbbi videóm után talán kicsit ironikusan hangozhat. A lényeg, hogy nem akartunk túlpolírozott, megkoreografált klipet. Inkább a képekkel megfestettük a dal hangulatát, és ezt vegyítettük Géza igazán egyedi táncmozdulataival. Szabadjára engedtük a dolgot, és hagytuk, hogy önmagáért beszéljen. A végeredmény pedig elég abszurd lett, de én pont ezért imádom.”

Az énekes-dalszerző ráadásul nem csak hazánkban népszerű (a Little Bird például a magyar Spotify Top Viral 50 listát is megjárta), de német, portugál és román rádiók is előszeretettel játsszák dalait, sőt, egyre komolyabb lengyel rajongói bázissal is büszkélkedhet. Élőben legközelebb július 13-án az EFOTT-on, július 15-én pedig a Reflektor fesztiválon láthatjátok őt.

 

 

 

O’SULLIVAN, devils, klippremier

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek