Stranger Things – új klippel jelentkezett a Follow the Flow egykori vokalistája

2020/04/24  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Mayer Fanni 2017 és 2018 között a Follow the Flow vokalistájaként erősítette a zenekart, majd 2018-ban elindította szólóprojektjét.

Stranger Things – új klippel jelentkezett a Follow the Flow egykori vokalistája

Fanni 2019 januárjában Londonba utazott, hogy rögzítse első kislemezének anyagát a The Animal Farm UK közreműködésével. Az első dal az EP-ről "Grace N Dirt" címmel 2019 szeptemberében jelent meg. A középtempós pop/R&B dal a bennünk lakozó ellentéteket taglalja, és azt, hogy a mai felszínes kapcsolatokkal teli világban hogyan próbáljuk megtalálni az önmagunkhoz vezető utat.

 

A sorban második dalhoz készült most egy letisztult-intim szövegvideó "Stranger Things" címmel. A dalt Fanni és Radó Éden (a Tiansen zenekar frontembere) közösen írták. A szöveget Fanni jegyzi, végleges formáját pedig Mat Leppanen (The Animal Farm UK) produceri munkája mellett nyerte el.

 

"Amikor kész lett a demo és visszahallgattam, megértettem, hogy ez az édesapámról is szól. Mégsem gondolom 'lehúzónak' a dalt, sokkal inkább felszabadítónak. Van benne düh és sok érzelem, de miután meghallgatom, megkönnyebbülök" – meséli.

Fannit egyedül nevelte édesanyja. Elvált szülők gyermekeként pedig sokszor szégyellte magát bántalmazó apja viselkedése miatt.

"Nagyon apás kislány voltam, 'szerelmes' az apukámba, aztán mikor bántotta anyát, összeomlott bennem minden. Később jó mélyre eltemettem, nem beszéltem senkinek róla. A gyerekek automatikusan magukat kezdik el hibáztatni, velem is ez történt. Szerettem volna megbocsájtani, újrakezdeni, közel kerülni hozzá, de aztán újra megbántott, majd megint jó volt egy kicsit... Kettős érzések voltak és vannak bennem. Talán soha nem lehet az ilyesmit teljesen feldolgozni. Zenével és írással szűröm át magamon a történteket, mert próbálok megbocsátani, bár elfelejteni nem tudom."

Az énekesnő azt mondja, egyik kedvenc előadója, Pink "Family Portrait"-ja volt vízválasztó számára.

"Akkor hallottam először pop zenében, hogy olyan témához nyúl valaki, mint a családon belüli erőszak. Aztán jött Christina Aguilera 'I'm OK' című száma. Ezek a dalok gyógyszerek voltak a lelkemnek. Végre nem éreztem magam egyedül, és elmeséltem a legjobb barátnőmnek, amit addig nem mertem. Akkoriban határoztam el, hogy egyszer én is dalszerző szeretnék lenni, aki megénekli az igazságát, a történetét vagy a fantáziáit, a vágyait, a lényeg, hogy valódi legyen, nem pedig szépen becsomagolt és jól eladott semmi."

 

Stranger Things, Mayer Fanni

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek