Te vagy önmagad legrosszabb ellensége – a fura holland fiúk új klipje

4 hete  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az öt, radikálisan különböző személyiségből álló banda, a rock, soul, pop és indie vezérelte zenéjű holland DI-RECT első komolyabb európai hódítására készül, előtte pedig egy új klipet és EP-t is megjelentett. A kislemezt beharangozó videó, a Nothing To Lose arról szól, hogyan győzzük le önmagunkat.

Te vagy önmagad legrosszabb ellensége – a fura holland fiúk új klipje

A DI-RECT1999-ben alakult, amikor az akkor 15 éves Jamie Westland megkérte az apukáját, hogy segítsen neki zenekart alakítani... Hamarosan össze is verbuválódott a tinédzserekből álló csapat, amelynek pár hónap múlva már rádiók játszották a dalait és hamarosan megérkezett az első lemezszerződésük is. 2002-ben már a legjobb holland rock bandának járó díjat kaphatták kézhez, de ebben az évben játszottak először a Pinkpop és Parkpop fesztiválokon is jelentős, több tízezres tömeg előtt. A zenekar számára azóta megnyíltak az arénák ajtajai is, de ugyanolyan jól működnek otthonosabb, kisebb klubokban is.

A csapat 2009-ben sikeresen átvészelte frontembere cseréjét is – sőt: az igazán átütő siker is vele érkezett meg. A zenekar tavaly jelentette meg legutóbbi, Devil Don’t Care című single-jét, melyen ezúttal a technicolor szinti-pop világa csillan meg egy élénk videóklippel is kísérve, nyáron pedig a Be Stronggal borzolták tovább a kedélyeket.

 

„A Nothing To Lose egy dal arról, hogy mondj igent! Önmagad legrosszabb ellensége vagy, senki sincs, aki megállíthat téged bármiben, csak te. Maradj céltudatosan naív és szeress, mintha nem lenne ma vagy holnap” – meséli az új számról a csapat. A Nothing To Lose klipjében Marcel (az énekes) harcol "legrosszabb ellenségével" Ray Stingerrel. Amikor legyőzi őt, a videó utolsó epikus jelenetében rádöbben, hogy mindvégig önmagával harcolt.

 

 

A DI-RECT ősszel első komolyabb európai turnéjára indul, melyhez új kislemezük megjelenését is időzítették. A turné Budapestre is elér, december 8-án a Dürer Kertbe – a koncertet már át kellett tenni a középső terembe, mert elővételben elment az összes jegy.

DI-RECT, Dürer, holland zenekar, rock, soul, pop, indie

 

 

Szólj hozzá!


Fatális gikszer: elszállt a keverőpult az Omega arénás nagykoncertjén

Fatális gikszer: elszállt a keverőpult az Omega...

Mi először úgy tudtuk, 15 percre állt le a koncert rögtön az első számnál, a Blikk cikkéből azonban kiderült, hogy az a 15 25 volt... De ki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak – magyar csattanóval!

Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.

Ez az első hírünk, amely a napokon belül megnyíló Puskás Arénába invitál

November 15-én az Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel hivatalosan is megnyitja kapuit a Puskás Aréna. 2020. július 18-án pedig itt rendezik meg a 20 éves jubileumi Ez az a nap!-ot.

Rod Stewart, Prince, Cliff Richard – avagy a lemezkiadók már készülnek a karácsonyra 2.rész

Folytatjuk a reggel megkezdett sorozatot három további legenda hanghordozójával – kettő közülük szerencsére még ma is él és virul, bár Sir Cliff mostanában nem kifejezetten a zene miatt került az újságok címlapjára.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek