Illetve lehetne az is, hogy Este a székelyeknél, de annak is van már vagy 110 éve, hogy azt meg Béla bá’ einstandolta. Ne de cserébe a Matyi kedvéért száműzték is a vén szarházit a pénzről!
Másrészt, mint írtam, inkább éjszaka meg hajnal volt, mintsem este, harmadrészt – szégyen vagy sem – nem igazán izgatnak a székelyek, és gondolom, ez kölcsönös, szóval nem járok hozzájuk se nappal, se este, de még éjszaka sem. Szerencsére ők sem hozzám. És ez jól van így.
Na de hol is tartottunk, mielőtt szabadjára engedtem a képzeletem (repülj, baszd meg, hogyha mersz! – copyright Neoprimitív együttes, kb. 1980.)?
Ja, igen. Kicsivel ezelőtt írtam a Tankcsapda első 10 évét bemutató koncertről.
A most következő események első fele pár órával azt követően zajlott, másik fele vagy 22 órával később, nevezzük másnapnak. Bár a naptár szerint ez június 26–27., mert mindkettő (jobbára) éjfél után történt, saját időszámításom szerint (ZTZ, Zerge Time Zone vagy ZOT, Zerge’s Own Time) inkább mégis június 25–26., mert a napnak akkor van vége, amikor az ember ágyba kerül, és akkor kezdődik, amikor abból felkel. A kettő között alvás van, ezért lényegtelen, melyik naphoz tartozik.
Szóval miután véget ért a Tankcsapda koncertje, kicsit még maradtam, voltak ismerősök (pl. Csabi, a Riff-Rööfff rockklub – emlékszik még rá valaki? – egykori alapítója), beszélgettünk, iszogattunk, a pultos hölgytől (aznap láttam először és mindeddig utoljára) tényleg megkaptam a koncert során az egyszerű rendelésemért beígért sört, aztán vettünk még egy párat nála, majd amikor már a Park mindhárom diszkóhelyszínén (ha úgy vesszük, mind a négyen, mert a Hoppában is van néha valami dizsiféle) laposabbnál laposabb zenék kezdtek el csörgedezni, döntöttem: irány a Hunnia. Kardos Horváth Janó-koncert van, az jó sokáig szokott tartani (a Budapest Park meg azért is kiváló hely, mert 4 éjszakai is indul a bejáratától, nagyjából Békásmegyertől Csepelig, Kelenföldtől Óbudáig és Újpalotától Pesterzsébetig mindenhova el lehet jutni, a város többi részébe meg többnyire 1 átszállással), szóval legalább a végét még elérem.
Hát nem így lett, ezúttal Janó csak egy rövid (3,5 órás… – lehet tippelni, milyen a hosszú) bulit nyomott. Ennélfogva már a Bank utca elején találkoztam egy ismerőseim és (eladdig) ismeretlenek alkotta társasággal, akik épp a Hunniából jöttek és a Toldi moziba (kb. 200 m távolság) tartottak, hogy ott folytassák az estét. A Toldi azonban belépős volt aznap, a társaság pedig inkább csak inni akart még valamit, ami lehetőleg nem tisztán csapvíz, úgyhogy tanácskozás kezdődött, hogy hol is kerüljön erre sor. Én javasoltam az éjjel-nappalit mint beszerzési forrást, majd a feltúrt (Podmaniczky Frigyes, bár ezt így név szerint nem említettem) teret, mint fogyasztási helyszínt, amikor az egyik lány, legyen ma mondjuk Kata, megszólalt, hogy szerinte a Hunnia egyébként még nyitva van, csak a koncertnek van vége. Ekkor azonnal új javaslattal álltam elő: tegyünk egy próbát, hátha kapunk még ott egy kimitiszik-et. Ha nem, az éjjel-nappali meg a tér még mindig ott van mint B terv.
Kaptunk.
Sőt, amilyen mázlink volt, nem sokkal korábban tért be a helyre egy koncert után a Balaton csak nem teljes legénysége (mínusz Keszei Krisztián gitáros, akinek pár nappal korábban született gyermeke, neki, a gyereknek és Nórinak is jó egészséget és sok boldogságot innen is), a miénkkel egészen nagymértékben egybevágó céllal.
Mivel a társaságunkban volt Gimpel Tamás gitáros is (számomra egészen addig a társaság „ismeretlen” címkével felruházott részét képezte) az akusztikus gitárja társaságában, a gitár láttán valaki (még az is lehet, hogy maga Tamás) rábeszélte Víg Misit, hogy játsszon el néhány számot. Misit nem kellett nagyon sokat kapacitálni, és bár Balaton-számok ugyan nem nagyon kerültek terítékre, de Dinnyés Józseftől Cseh Tamásig sok minden más igen. Nem a színpadon, hanem az egyik asztalt egy kicsit nagyobb körben körülülve.
Később Gimpi is úgy döntött, hogy előad néhány számot, leginkább a sajátjaiból. Ezeket nem ismertem, de ha tippelnem kellett volna, akkor általam ismeretlen Cseh Tamás-dalokat mondtam volna. Nagyon jó kis zenék, remek előadásban, mivel mint kiderült, Tamás (Gimpel) kiválóan gitározik és énekel, így máris felkerült a listámra, mint akinek valamelyik koncertjén ott a helyem a jövőben. Később közkívánatra (lehettünk vagy 15-en ekkor a klubban, a személyzettel együtt) Cseh Tamás és Bereményi Budapestje is felcsendült az előadásában, bár mint mondta, nagyon-nagyon ritkán szokta másnak a számait előadni (annyira azért nem egyszerű dal, hogy az ember minden gyakorlás nélkül ilyen jól eljátssza, de úgy látszik, van, akinek mégis megy). Ekkorra már előkerült két csörgődob is, amelyeken a Balaton ritmusszekciója, Horváth Gábor basszusgitáros és Dudás Zsombor (ők meg a Cabaret Medaronal léptek fel a minap – aszerk.) dobos kísérte az éppen gitározót és éneklő(ke)t.
Akiknek a sorába idővel én is bekerültem, ami azért nagy szó, mert én vagy gitározom, vagy énekelek, a kettőt együtt nemigen tudom (bár kísérlet már történt rá). De (miután Elkártyáztam a gyenge szívem) sikerült olyan Európa Kiadó-számot is elővezetnem (Névnap), amelyet még Víg Misi sem ismert (nem csoda, 1982 eleje óta nem játssza a Kiadó, még a legelső műsoruknak, A pusztulás piszkozatai címűnek volt a része, abból az együttes csak a nevével egyező Európa kiadó című számot emelte át a későbbi műsoraiba, a demót meg, amelyiken rajta van, még az Ikarusz művház technikusai, Karcsi és az Öreg vették fel nekem valamikor a pattintott kőkorszakban, de legalább egészen jó minőségben). Valamint a társaság egyik hölgytagjáról – őt meg nevezzük mondjuk Dórinak – is kiderült, hogy nemcsak nézni tudja a gitárt. Ezt a Neurotic Adj gázt! című dalával bizonyította (jó, nem a világ legnehezebb száma, de azért le kell tudni játszani, szóval ez már határozottan valami).
Ez a meg nem hirdetett, jórészt önszórakoztató akusztikus minikoncert nagyjából hajnal 2-től 4-ig tartott, amikor Ákos, a hely tulajdonosa jelezte, hogy bár méltányolja az igyekezetünket, és még tetszik is neki, de most azért már hazamenne.
Mi meg nem tudtuk eléggé megköszönni neki, hogy eddig megtűrt bennünket.
Másnapra (szombat) épp nem volt semmi tervezett programom, így a foci Eb esedékes meccsét megnézvén épp azon morfondíroztam, hogy legyen mondjuk Kobuci, kerthelyiség, az idő jó, nem esik, van zene (DJ), sör is, bor is (meg talán még Boris – bocs, idén is nevezek a szar szóviccekért járó Geszti Péter-díjra), de aztán mintegy isteni sugallatra megnéztem még egyszer a mobilon (pedig nem vagyok az a szertelen okostelefon-bűvölő), hogy esetleg a Hunniában nincs-e valami (a vírus óta nem nagyon kapkodnak az új fellépők közzétételével).
Hát volt. Mégpedig Ági és a Fiúk, amit már vagy 35 éve csípek.
Szóval Kobuci lefújva, irány a Hunnia, ami azért jó, mert ugyanazzal a busszal kellett mennem, amin már úgyis fenn voltam (mondanám, hogy ültem, de állni szoktam), csak az 1-es villamosra való átszállás nélkül.
Mire odaértem, már ment a koncert, de azért vagy 2/3-át (veszélyes szám… inkább 70%-át, jó?) sikerült meghallgatnom, igaz, a Hadsereg már lement akkorra, de olyan, még a boldog ’80-as évek közepéről ismert zenék voltak műsoron az ottlétem során, mint A tűz eléri, Az Igazi élet, a New York és a Gyárak – mind személyes kedvenceim még zsenge ifjúkoromból, amikor volt olyan koncert a szép emlékű Ráday klubban, amelyen a Sex-E-PIL csapata (Kocsis Tamás – gitár, Vangel Tibi – dob, a basszgitárosra nem esküdnék meg, hogy László Viktor volt-e éppen, vagy valaki más) Döncivel (Dénes József) kiegészülve (már akinek mond valamit ez a névsor) kísérte Ágit. Mivel jóban voltam a Ráday akkori koncertszervezőjével és mindenesével, Gál Gézával, ezt a koncertet megkaptam kazettán, simán olyan minőség, hogy ki lehetne adni kalózfelvételként CD-n. Ha még adnának ki valamit CD-n.
A zenekar egyébként jelenleg Ági (Bárdos Deák Ágnes) mellett az Antal Szilveszter – gitár, Hegedűs Márton – szaxofon, a fentebb a Balaton kapcsán már említett Horváth Gábor – basszusgitár, Kreutz László – dob felállásban játszik.
(Mint később kiderült, a még a Kontroll utolsó időszakából származó Pavlov-kutya, szintén nagy kedvencem nem volt műsoron, nem is tudtam hirtelen, hogy ennek örüljek-e, hiszen akkor nem késtem le, vagy legyek miatta szomorú, mivel mások sem hallhatták.)
A koncert végül a Kontroll két számával (Eladom és Nem én vagyok) zárult.
Volna.
A közönség egy része azonban, köztük Bujdosó János (szerintem jelenleg az ország egyik legjobb gitárosa, Ágival vagy 15 éve zenélt együtt a Bardo együttesben), aki akkora láthatóan megivott már legalább egy fél felest valahol, ráadást követelt. A többiek meg azonnal csatlakoztak. Ezen Bárdos Deák Ági teljesen megilletődött, de annyira, mint aki nem is idén 40 éve áll színpadon, ennél sokkal rázósabb helyeken és közönség előtt is. Szabadkozott, hogy ez az első koncertje közel 1 éve, meg nem így készültek, de azért legalább egy A tűz eléri-t még kiköveteltünk, majd némi alkudozás után mindenki belenyugodott, hogy vége, és a pult felé/partneréhez/italához fordult.
Az egyébként szinte minden igényt kielégítő koncertet követően egy hosszabb cigiszünet után viszont Bujdosó Jancsi magához ragadta úgy a kezdeményezést, mint Szilveszter színpadon hagyott gitárját (nem tudom, meg volt-e beszélve), a kandírozottalma-piros (candy apple red, ezt a megnevezést Szilvesztertől hallottam még a Gödörben, de már az újban) mexikói Fender Stratocastert, és mivel Kreutz Laci is (aki közben távozott) a színpadon hagyta a dobszerkót, amögé beült Zsombi (lásd fent). Horváth Gabi és Hegedűs Marci esetében annyival egyszerűbb volt a helyzet, hogy ők Ágival is zenéltek, a saját cuccuk volt kéznél, és nem voltak restek azt megragadni.
Innentől fogva frenetikus jamelés vette kezdetét, George Michaeltől (Careless Whisper) Másik Jánoson (Ez az utca lejt) át a Balatonig (Prológus), valamint gospelekig és cigány nép- (vagy mű-?; nem tudom) zenékig szinte minden műfaj kapott kisebb-nagyobb szeletet az erre az estére meglepetésként feltálalt zenei tortából, Bujdosó pedig a hangnemeket is bemondva irányította a többieket (olykor ezt a szerepet átvette Horváth Gabi – ki melyik számot ismeri alaposabban).
Jancsi ugyan szét volt esve, mint egy marék száraz homok a szélviharban, de amit játszott és énekelt, minden hang tökéletesen a helyén volt. Nem mondom, hogy soha nem láttam még ilyet, mert nem egyszer voltam már szem- és fültanúja, hogy a basszer Horváth Gabi szintén ilyen állapotban hibátlanul tolja a tempót az együttesei (de leginkább a Balaton) alá (sok bandában játszik, nyilván nem véletlenül hívják ennyi zenekarba, igaz, ő nem énekel, „csak” basszusozik), szóval tudom, hogy a jelenség létezik, mégis minden egyes alkalommal el vagyok tőle képedve (mindkettőjük esetében). Lehet persze, hogy ebben az is benne van, hogy én már egy sör után is örülök, ha nem tévesztem össze a gitár elejét a hátuljával. Vagy gitározni kéne jobban megtanulnom, vagy az alkoholtűrésemet kellene növelni.
Ezek a teljesen a semmiből jött, spontán örömzenélések talán még nagyobb élményt adnak a zenerajongónak, mint egy meghirdetett koncert, mert itt még jobban megmutatkozik a zenélés, főleg az együtt zenélés öröme (majdnem azt írtam, hogy meg a zenélni tudás, de hát, mint említettem, én is játszottam az egyiken, szóval ezzel csak csínján…) – ha meg be is vonják, akkor még inkább, de ott azért nem árt, ha tudja az ember, hogy mibe képes még beszállni a saját tudását alapul véve, és mibe nem.
Ezúttal hamarabb végét veték a zenének (amit jóval korábban is kezdének), mint pénteken, szerintem fél 3 körül már zárt is hely. De soha rosszabb éjszakát/hajnalt.
Nos, ilyenek is történnek néha a budapesti éjszakában.
Hunnia, Európa Kiadó, Ági és a Fiúk, Balaton, Víg Mihály
Szólj hozzá!