Lukas Graham majdnem elsírta magát

2017/03/20  ·   Koncertbeszámoló   ·  Bönde Tünde

A Papp László Budapest Sportaréna mostanában sok hírességnek ad helyet. Ahogy emlékszem, utoljára másfél éve jártam itt egy koncerten, amit nagyon élveztem.

Lukas Graham majdnem elsírta magát

Kevesen tudják, hogy Lukas Graham valójában egy négyszemélyes együttes, amelyet Lukas Graham Forchhammer frontember, Mark Falgren dobos, Magnus Larsson basszusgitáros és Kasper Daugaard billentyűs alkotnak.

Lukas Graham Forchhammer 1988-ban született, gyerekszínészből vált dalszövegíróvá és énekessé. Mark Falgren szintén 1988-ban született és Lukas-al járt egy iskolába. Magnus Larsson 1990-ben született, mellesleg ő a legfiatalabb a bandában. És nem maradhat ki Kasper Daugaard a legidősebb, aki 1983-ban született. Lukas és Mark már az iskolában is egy bandát alkotott és nagy álmuk volt egy zenekar gondolata. 2011-ben sikerült létrehozniuk, igaz csak körülbelül 1 éve futottak be igazán világszerte. Eleinte házi videókat tettek fel, majd leszerződtette őket a Copenhagen Records, akinek segítségével nagy sikert arattak hazájukban Dániában, majd az egész világon.

Körülbelül 18:45-kor érkeztünk a stadionba, a helyek száma igen kevésnek tűnt, bár tudtuk, hogy ülő- és állóhelyeket is osztottak ki. Körülbelül háromnegyed óra múlva már küzdeni kellett, mert alig maradt hely. 5 perccel az előadás előtt nagyjából mindenki elfoglalta a székét, és a küzdőtér is teljesen megtelt, el se hittük volna, hogy ennyien lesznek.

A koncert 20:00-kor kezdődött: egy ismeretlen férfi előadó lépett a színpadra, méghozzá egyedül. Tudtuk, hogy lesz előzenekar, de ez csak elnevezés volt, valójában előzenész volt az ausztrál Hein Cooper. Az énekes nem az ismert előadók közé tartozik, főként előzenészként játszik, ahogy tudom, pont, mint most. Az előadónk kicsit több, mint fél órát játszott. Saját és feldolgozott számokat énekelt, vagyis sajnálatosan playbackről ment, pedig jól próbálta leplezni, de többször is előfordult, hogy a gitárhang és a pengetés nem egy időben történt.

Az énekes után 20 perc szünet jött, majd ez után, végre színpadra lépett a banda, izgalmas fényekkel, 3D-s színpaddal, és 3 rézfúvóssal szólalt meg elsőként az I Take the World by Storm című számuk. A dal után Lukas köszöntötte Budapestet, és elmondta, hogy ez az első alkalom, hogy itt vannak Magyarországon. Utána elhangzott több ismert számuk, köztük a Drunk in the Morning, a Don’t You Worry ’Bout Me, a What Happened to Perfect, a Criminal Mind, a Better Than Yourself, a You’re Not There, a Mamai Said, a Strip No More és a Happy Home. Az énekes nagyon szimpatikus volt, és mellesleg jó a humora is. Rövid történeteket mesélt, viccelődött,  a végére pedig teljesen elérzékenyült, hallatszott a hangján, hogy mindjárt sírni fog.

A bandatagok idővel annyira belelendültek az eseményekbe, hogy Kasperen kívül végül mind a hárman félmeztelenre vetkőztek. Lukas és Magnus sokszor ugrálva, össze-vissza szaladgálva és egymást piszkálva énekeltek.

A végén igazából mindenki tudta, hogy maradt még egy dal, de mivel a zenekar levonult a színpadról, ezért azt hittük, hogy itt a vége. Természetesen nem így lett, hiszen a legnagyobb sláger, a legjobb a végére került, ez pedig a világhírű gigasláger 7 years volt.

Eddig nem voltam igazán nagy rajongója a zenekarnak, de mostanra beleszerettem, hiszen csodálatos, és rendkívül szórakoztató, amit csinálnak. Mellesleg innen kívánok kitartást Lukasnak az édesapja miatt. Aki kicsit is ismeri, tudja, hogy 4 és fél éve vesztette el, és a történtek hatására  több dal is született, amelyek közül majd mindet hallhattuk élőben. Lukas még azt is elmondta, hogy meg akartak tanulni magyarul, de nem igazán ment nekik. Megemlítette, hogy júniusban ismét jönnek hazánkba, és a debreceni Campus Fesztiválon fognak játszani. A legvégén megköszönték a koncertet és könnyes szemmel távoztak. Igaz nem volt túl hosszú buli, csupán egyórás, viszont mindent beleadtak, megnevettettek – és néhány embert meg is ríkattak. Nagyon várjuk őket vissza nyáron!

Fotó: MTI


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek