Mocsok 1 Kölykök in da faház

2016/10/18  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

A Café Budapest Fesztivál (leánykori nevén: Budapesti Őszi Fesztivál) évtizedek óta elkötelezett híve és népszerűsítője a kortárs magyar művészetnek: zenének, szobrászatnak, táncnak, festészetnek, színháznak, performanszoknak, hiszen összművészeti rendezvény.

Mocsok 1 Kölykök in da faház

Így aztán az sem volt meglepő, hogy a Városháza Parkban felállított faházban szombaton este a Mocsok 1 Kölykök játszott. Bár a fesztivál honlapján kicsit mostohán kezelték ezt a rendezvény-helyszínt, hiszen azonkívül, hogy lesz ez a buli, egyéb info nem nagyon volt fellelhető ("rendes" koncert lesz-e vagy akusztikus, mennyi pénzt vigyünk magunkkal belépőjegyre stb).

Azért egy-próbát-megér-a-dolog alapon elindultunk, ilyen helyszínen Mocsok 1 Kölykök-koncerten még úgysem voltunk. Jó volt látni, hogy egész szép számú közönség gyűlt össze, ami nemcsak az állandó rajongókból, és a melegedni vágyó hajléktalan néniből állt, hanem sok arra járó, zeneszerető ember tévedt be a kis faházba.

Végül kiderült, hogy igazi, hangos koncertet fogunk hallani, és bevallom, ennek nagyon örültem, ugyanis mostanában kicsit csalódtam az akusztikus bulikban. Főleg, ha csak arra szolgál, hogy a hangos koncertjeiket promótálják vele a zenekarok, és épp csak eljátszanak pár számot egy vagy két hangszerrel. Pedig lehetne rendesen összeállított, akusztikus hangszerekre átírt műsort is előadni, dehát az igényesség nem mindig szempont.

Régen hallottam már élőben a Mocsok 1 Kölyköket (hiszen mostanában albumkészítéssel voltak elfoglalva), ezért nekem meglepetés volt, hogy eggyel kevesebben vannak. A másik billentyűs hiányát azonban nem éreztem, a frontember, Pulius Tamás biztos tudásával tökéletesen megoldja egy hangszerrel is a dolgokat, miközben remekül énekel. A biztos hangszeres tudás a zenekar többi tagjára is igaz, talán éppen ettől olyan egyedi a Mocsok 1 Kölykök muzsikája. Felhangzott néhány új dal is, ezek nekem nagyon tetszettek. Új ritmikai megoldások, feszesebb dallamvezetés, itt-ott jópofa, indulószerű betétek, egyszóval a közönséget a zenekarral jobban összekapcsoló nóták ezek.

Hamarosan módunk is lesz meghallgatni egészben az új lemezüket, hiszen ebben a hónapban megjelenik, és az összes zenehallgatós-letöltős oldalon elérhetővé válik. Október 28-án a Kuplungban (Király utca) pedig összegyűlik ismét a nép, hogy meghallgassa a Mocsok 1 Kölykök legújabb lemezének dalait (meg egy párat a régiekből is). Erre az alkalomra exkluzív meglepetés-vendégekkel is készülnek. A program a Magidom és a Zephyr zenekarokkal egészül ki.

Érdemes lesz ott lenni, izgalmas estének ígérkezik.

Fotók: Kotschy Gábor

Képtár

  • Mocsok 1 Kölykök in da faház kép 53731
  • Mocsok 1 Kölykök in da faház kép 53732
  • Mocsok 1 Kölykök in da faház kép 53733
  • Mocsok 1 Kölykök in da faház kép 53734
 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek