Karcsi kalandjai – képregény készült a magyar rock történetéről

2023/12/07  ·   Könyvajánló   ·  koncert.hu

Metro, Illés, LGT, Omega, Bergendy, Piramis, Syrius és még sokan mások – a hazai rockzene történetének ikonikus szereplőit és eseményeit képregény formában mutatja be a most megjelent Magyar Rocktörténet című kiadvány első kötete.

Karcsi kalandjai – képregény készült a magyar rock történetéről

A 60-as és 70-es évek legismertebb magyar együtteseihez és rockzenészeihez kapcsolódó történeteket megelevenítő kiadvány Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila művészeti vezetésével, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla Szilárd szakmai lektorálásával született.

Egy közepes tehetségű fiatalember, Pallagi Karcsi a hatvanas években beleszeret a rockzenébe – rajongóból előbb egy amatőr együttes tagjává, később maga is kiadóvá és szervezővé válik. A most megjelenő, kétrészesre tervezett Magyar Rocktörténet első kötetében a fiktív hős a 60-as és 70-es évek magyar rock- és beatzenetörténetének hőskorán kalauzolja végig az olvasókat. Karcsi – a korszak fiataljaira nagyon is jellemző – történetén és találkozásain keresztül a korszak legnagyobb zenészeivel és a hazai zeneipar legfontosabb alakjaival ismerkedhetünk meg, a képregény világában ugyanakkor a magyar rocktörténet olyan fontos eseményei is megelevenednek, mint a Táncdalfesztivál vagy a „kis magyar Woodstockként" is emlegetett miskolci fesztivál.

A kötet a 60-as 70-es évek legjelentősebb előadóit – többek közt a Gerilla, Bergendy, Radics Béla, Hungária, Gemini, KEX, Beatrice, LGT, P. Mobil, Skorpió, Piramis, Generál, Fonográf, Metro, Illés, Hobo, Edda zenekarokat, valamint Máté Pétert, Zoránt, Bródy Jánost, Demjén Ferencet – és a hozzájuk kapcsolódó legendás zenészsztorikat a képregény műfajára jellemző sajátos, humoros, karikaturisztikus stílusban mutatja be.

Az olvasók felidézhetik a magyar rockzene felemelkedését, megismerhetik a huligánok és a jampecek világát, az akkori klubéletet, valamint betekintést nyerhetnek olyan, a korszakot meghatározó zenei irányzatokba, mint például a pol-beat vagy a hard rock.

A Magyar Rocktörténet képregény kapható a nagyobb könyváruházakban és a megrendelhető a Rocktörténet (kultura.hu) oldalon.

Magyar Rocktörténet, képregény

 

 

Szólj hozzá!


Megújulva lép színpadra a Neoton Família a Budapest Parkban

Megújulva lép színpadra a Neoton Família a Budapest...

Augusztus 14-én a Budapest Parkban tart nagykoncertet a Neoton Família. Ez a zenekar első budapesti koncertje a januári Finálé óta, a csapat pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Az Iron Maiden már az avatárlétre készül – avagy ez lesz a rockzene új nyugdíjrendszere?

Az Iron Maiden új üzleti partnere ugyanaz a svéd cég, amely az ABBA Voyage minden este teltházas virtuális koncertjét is létrehozta Londonban. A hivatalos bejelentés még múzeumokról, videojátékokról és új kreatív projektekről szól, de a háttérben ennél sokkal nagyobb kérdés rajzolódik ki: vajon a világ egyik legfontosabb...

Ricky Martin visszaadott valamit, amiről nem is tudtam, hogy elveszett

Mi történik a zenével, amikor már csak háttérzajként fogyasztjuk? Miért érezzük úgy egy koncert végén, hogy fantasztikus élményben volt részünk, miközben egy hét múlva alig emlékszünk valamire? Szerzőnk Ricky Martin budapesti koncertjén nemcsak egy latin popsztárt látott új szemmel, hanem saját koncertlátogatói szokásait...
Új koncertek