A Junkies és a Zorall gitárosa új zenekarban debütál

2019/12/23  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Új formáció élén jelentkezik szólólemezzel a Junkies gitárosa. már a nevük is sokatmondó: Barbaró Attila és a Bulibanditák.

A Junkies és a Zorall gitárosa új zenekarban debütál

A csapatban Attila mellett több ismert arccal is találkozhatunk, Weisz László, Nagy Hunor Attila, Czakó Dániel, Weisz Icuka, Müller Attila, Kaján György és Fajszi Csanád egészítik ki a zenészek teljes névsorát.

"Jövőre leszek 50 éves, erre az alkalomra terveztem egy szólólemezt, amin olyan dalaim fognak szerepelni, amik az idők során összegyűltek, de egyik zenekarom repertoárjába sem illenek bele. Minden dal más stílusú lesz, de a hangszerelés ugyanaz, ez teszi majd egységessé az album hangzását. A tagok régi barátaim, akikkel együtt zenéltem korábban valamelyik zenekarban, kivéve Hunor, akivel még nem, ezért is örülök, hogy megtisztel lelkes közreműködésével – mondta a gitáros.

A formáció egy friss klipes dallal mutatkozik be, amelynek címét kaján mosollyal fogadtuk:

"Ezt a dalt választottam előzetesként arra a célra, hogy bemutatkozzunk a közönség előtt, a teljes lemez pedig jövőre fog elkészülni. A klipet Závodi Marci és Lévai Hangyássy Bence stábja készítette, akik már számos ismert hazai és külföldi előadóval forgattak."

 

 

Barbaró Attila és a Bulibanditák

 

 

Szólj hozzá!


Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az egynapos jegyek értékesítése

Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az...

A Metallica nem lassít – sőt, úgy tűnik, a zenekar újra és újra képes felülírni saját rekordjait. A 2023-ban indult M72 World Tour globális...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana MTV Unplugged by Pollyna

Ma este nemcsak egy koncertre ülhet be az, aki a Nirvana MTV Unplugged by Pollyna eseményt választja, hanem egy időutazásra, amely visszavisz 1993 őszébe – a zeneipar egyik legőszintébb és legmegrendítőbb pillanatához.

Mária Terézia vizét issza és design kanapén pihen meg JLO vasárnap Budapesten

Még kettőt kell aludni, és az MVM Dome színpadára lép „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében Jennifer Lopez. Azt már tudjuk, mit fog enni a világsztár (link a cikk végén), de vajon mivel oltja a szomját Budapesten?
Új koncertek