A zenekar, ami 40 éve nem hajlandó feloszlani, lemezbemutatót tart a Muzikumban

2022/10/04  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

A fővárosi Muzikumban lép fel október 21-én a Satöbbi együttes, amelynek a napokban jelent meg Nem ezen van az a dal című albuma. A négy évtizede működő zenekar lemezén régi és új dalok vegyesen szerepelnek. A cím pedig egy "belsős" poénra utal: a koncertjeiken a közönség rendszeresen skandálja azt, hogy "OSZOLJATOK FEL!", amit persze senki sem gondol komolyan...

Fotó: Satöbbi/FB

"Régi álmunk volt, hogy azokat az évtizedekkel ezelőtt született dalainkat, amelyeket élőben rendszeresen előadunk, de lemezen még nem szerepeltek, végre rögzítsük stúdióban és megjelentessük. Tipikus példa erre a Helsinki, amely csak az 1995-ös koncertkazettán volt rajta, vagy a Zsiráf, amelyikkel annak idején ismertek lettünk" – mondta Seres Péter, a Satöbbi vezetője, gitárosa, dalszerzője, szövegírója az MTI-nek.

A vicces, helyenként őrült és/vagy önironikus, ugyanakkor finom közérzeti mondanivalóval bíró popzenét játszó zenekar 1982-ben alakult, egy évvel később a Ki mit tud?-on tűnt fel a fent is említett Zsiráf című dallal (... a legszebb), két évvel később a Depeche Mode előzenekaraként léptek fel a Volán-pályán. 1995-ben egy koncertfelvétel jelent meg tőlük kazettán, majd 1996-ban A világ legszebb dalai (...nem ilyenek) című stúdióalbum. A klubkoncerteken nagyon népszerű csapat több mint húsz év szünet után 2017-ben készítette el következő lemezét, a Vissza a pénzt! címűt, ezt viszonylag gyorsan, öt év után követi most a Nem ezen van az a dal.

A Satöbbiben Seres Péter mellett Giret Fruzsina (ének), a L'art pour l'art Társulatból is ismert Pethő Zsolt (ének, zeneszerzés, hülyevagypethő!), Németh Márton (billentyűs hangszerek), Szabó Márton (basszusgitár), Giret Gábor (gitár, vokál) és Sólyom Attila (dob) szerepel. A Nem ezen van az a dal producere és hangszerelője is Giret Gábor volt, aki évtizedek óta dolgozik a Satöbbi körül, immár teljes jogú zenekari tagként - az Emberek a kertben című dalt ő maga énekli.

Seres Péter elmondta: az utolsó pillanatban adták be a pályázatot az NKA-hoz a mostani lemez elkészítésére, és szerencsére nyertek. Fruzsina elmondta, hogy a Senki nem parancsol című dalt húsz évvel ezelőtt írta neki Seres Péter, de valahogy félretették, és azóta sem vették elő, koncerteken sem, egészen mostanáig.

"Két új sor került bele, ami jól igazodik mai életünkhöz:
Magamra kenlek, mint egy krémet/Könnyek közt váltok személyiséget."

Szintén régi-új az Isteni kupleráj vagy a Könnyűbúvár fehér halon, utóbbi eléneklésére hívtak a Satöbbibe 1989-ben – tette hozzá az énekesnő.

"A Satöbbi mindig is arról szólt, hogy lehet szórakozni a felszínen, miközben a dalok jelentős részében megbújik mindaz, amilyen a minket körülvevő világ. Szerintem a művésznek feladata a kritizálás, de nem direktben, hanem a jelenségekre kell felhívni a figyelmet. Ezért írtam meg például az új dalok közé tartozó Legyél strucc szövegét" – tette hozzá Seres Péter.

Kitért arra, hogy ahogy régen, ma is Pethő Zsolttal írják a dalokat, és miközben a technikai lehetőségek sokat fejlődtek az évtizedek alatt, a kémia ugyanúgy működik közöttük. Giret Fruzsina elmondta: bár a zenekar csupán hobbi minden tagnak szinte a kezdetektől, egy Satöbbi-koncert a hétköznapokban felgyűlő feszültséget vezeti le bennük, akárcsak a közönségben. Seres Péter hozzátette: különleges a kapcsolatuk a közönségükkel, amely évtizedek óta kitart mellettük, ezért a zenekarnak minden fellépés ugyanolyan fontos (Oszoljatok fel!).

Nem ezen van az a dal című lemezét a Satöbbi nem egyetlen, kiemelt koncerten mutatja be. A koncepció az, hogy minden következő fellépésen két-két új dalt játszanak az anyagról.

 A digitális formátumban megjelent új anyag limitált példányszámban CD-n is elérhető lesz.

Satöbbi, lemezbemutató, Muzikum

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek