Curtis és BLR újra együtt – örülhetnek az újpestiek

2022/02/11  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Egy ideje külön utakon építik karrierjüket, most viszont újból együtt zenélnek. A „Tudja az ég" című kollab Curtis ma megjelent, „Spíler" című kislemezén szerepel.

Curtis és BLR újra együtt – örülhetnek az újpestiek

10 éve annak, hogy a „Belehalok" hurrikánként söpört végig a lejátszási listákon, örökre beírva magát a hazai poptörténelembe. Ekkor tett szert széleskörű ismertségre a két újpesti gyökerű alkotó és máig jó barát, Curtis és BLR.

„Mindketten Újpesten cseperedtünk fel BLR-rel és már az első albumainkat is együtt készítettük mielőtt Majoros Peti csatlakozott volna a csapathoz. Számos sikert élhettünk át, majd bejelentette Geri, hogy szeretne egyedül is érvényesülni. A jó viszony, persze megmaradt, majd tavaly egy nyári fesztiválon találtunk újra egymásra és egyetértettünk abban, hogy jó lenne újra közösen alkotni" – meséli Curtis, avagy Széki Attila.

Curtis új EP-jét Guy Ritchie korszakalkotó filmje inspirálta, innen a cím is. Az új korong középpontjában Újpest képsorai, összefonódott barátságok és a Curtis védjegyének számító rapbetétek állnak. Az EP-ről korábban már megmutatták a Szabó Ádámmal közös „Keserű magányt" és a „Piszkos kölyök" című dalt. A kiadvány további kollaborátorai közt feltűnik Essemm és az underground rapper, 4Tress is. BLR-rel közös klip pedig Jimy J. Hollywood által rendezett klip kíséretében érkezett, csak egy pár órával beelőzve az új albumot.

 

 

 

Curtis, BLR, kollab, Spíler, Guy Ritchie

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek