Egyszerre két új dallal rukkolt elő a The All-American Rejects!

2017/07/15  ·   Lemezbemutató   ·  Simonyi Éva

Az együttes 2012-ben jelentette meg legutóbbi albumát (Kids in the Streets). A 2015-ös “There’s A Place” című dal megjelenése óta nem adtak ki új anyagot, így a rajongók különösen örülhetnek, ugyanis július 6.-án egyből két dalt kaptak az együttestől!

Fotó: FANART TV

A Sweet és a Close Your Eyes daloknak egy közös klipet forgattak le, ilyen sorrendben követik egymást a dalok a videóban. A 11 perces kisfilm Jamie Thraves rendezésében valósult meg, aki olyan neves előadóknak készített már klipet, mint a Radiohead, The Verve, Blur, Coldplay, és Jake Bugg, tehát főleg brit előadóknak (ő maga is brit származású). A The All-American Rejects viszont amerikai együttes (nem meglepő a neve után), így Thraves már elmondhatja magáról, hogy nem csak lbritekke dolgozik együtt, hanem diverzifikálja a portfólióját.

 

A kisfilm egy elég kényes témát szerepeltet a kezdetekben: az első dal, vagyis a Sweet alatt játszódó történetben az énekes női ruhába bújt prostituáltat alakít (egészen hasonlót láthattunk a HURTS legutóbbi klipjében). A Close Your Eyes alatt pedig az éjszakai pillangóból hétköznai férfivá visszaváltozott énekest (üzletembert) látjuk feleségével, kislányával és barátaival a neki megrendezett meglepetés partin, de a kisfilm végén kiderül, hogy az egész egy színjáték volt csupán. Az egyik kommentelő a videómegosztón remekül összefoglalja a lényeget (illetve az egyik nézőpontot): “Kétféle prostitúció létezik. Amikor a szexért fizetsz, és amikor a törődésért, a figyelemért. Van egyáltalán különbség? Szép munka volt, All-American Rejects”.

A várva várt ötödik albumot az együttes idén őszre ígérte nekünk, reméljük, hogy ez meg is valósul!

 


 

 

Szólj hozzá!


Megpihennek szárnyaid dokumentum(?)film – de kiről is? FRISSÍTVE

Megpihennek szárnyaid dokumentum(?)film – de kiről...

Kaptunk egy sajtóvetítésre szóló meghívót, miszerint: „Megpihennek szárnyaid – zenés dokumentumfilm Póka Egon és Szappanos György...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

KOVACS lesz a VéNégy Fesztivál headlinere

Kovacs, Kraak & Smaak, Cari Cari, Ina West, Kill the Dandies, Lash & Grey – nemzetközi kínálattal és több mint félszáz zenei programmal vár június 22. és 25. között Nagymaroson a 10. VéNégy Fesztivál.

Öt év után visszatér a The Cult Magyarországra!

A hazai közönség is testközelből megismerheti a The Cult új albumát júniusban, a Budapest Parkban.

Def Leppard, Mötley Crüe, avagy a koncert, amelyet mindenki másképp hallott

Elmentünk a két zenekar közös koncertjére, a világturné budapesti állomására, az MVM Dome-ba. A két zenekar állítólag pénzfeldobással döntötte el a fellépés sorrendjét. Akár el is hihetném. Viszont ha a pénzfeldobós sztori valós, nem tudom, mi lett volna a turné állomásain, amelyeken a Mötley Crüe minden estén lejátssza a...

Terülj, terülj piknikplédem! Óriási kerti parti a Városligetben

Jön, jön, jön az idén 12 éves Rosalia Borpiknik. A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és az igazi kikapcsolódásra vágyókat.
Új koncertek