Good Luck című új albumával tér vissza hozzánk a Carnival Youth

2019/08/23  ·   Lemezbemutató   ·  Labancz Andrea

Brazíliában rögzítette új lemezét a lett Carnival Youth. Az indie-rock csapat pár nappal ezelőtt a Szigeten is fellépett, szeptemberben pedig lemezbemutató turnéjukkal visszatérnek Budapestre és Debrecenbe is. De lássuk először a lemezt!

Fotó: Filips Smith

A zenekar elmondása szerint az új album ötleteit az elmúlt pár évben gyűjtötték össze, amit turnézással töltöttek és megtapasztalták, hogy milyen kontrasztok vannak a világban és az emberek között, ugyanakkor megértették, hogy ugyanazok a dolgok kötnek össze bennünket.

“Ugyanaz a vágy az emberi együttérzéshez, a nyitottságra, valamint a vágy a szeretet és a szabadság iránt. Miközben írtuk az anyagot az új lemezhez, igyekeztünk nagyon nyitottak és bensőségesek lenni a környezetünkkel, hagyva, hogy a szabadság áthassa a különféle zenei kísérletezéseket.” 

A számok nagyrésze kreatív alkotó táborokban született, amiket szinte mindig Lettországban, vidéken, a természet közelében tartottak. Az albumot viszont Brazíliában, São Pauloban rögzítették a Red Bull Studiosban Gatis Zakis segítségével.

Miközben rögzítettük az albumot, hagytuk, hogy a brazil levegő hasson a zenénkre és az írási folyamatokra. Több teret hagytunk a kifejező és szenvedélyes ritmusoknak, helyi ütőhangszereket használva, ami jó egyensúlyt teremt végeredményben a melankolikusabb szerzeményekkel.”

Good Luck album teljes egészében meghallgatható a YouTube-on:

A lemez címe, Good Luck (magyarul sok szerencsét) is a felvételek során született. Erről így mesélnek a zenekar tagjai:

“Mindeddig az összes lemezünk címét azután gondoltuk ki, miután mindent felvettünk. Most azonban sokkal spontánabban jött. A felvételek alatt, amikor a São Paulo-i stúidóban a producerunk, Gatis ült a hangkeverő mögött néhány próbálkozásunk után, beleszólt hármunknak a mikrofonban, hogy “oké, próbáljuk meg újra”, majd nagyon irónikusan hozzátette “sok szerencsét…”

Abban a pillanatban bekattant valami és azt mondtuk “Hé, ez úgy hangzik, mint egy jó lemez cím!”. Ez a kifejezés vehető nagylelkű kívánságnak, jó szerencséhez, szó szerint, vagy ahogy gyakran használják egy ironikus vigyorral is, amikor valaki megpróbál teljesíteni valamilyen kihívást vagy valami olyat elérni, ami abban a pillanatban lehetetlennek tűnik. Ilyen esetekben mit monhatnánk? Nos… Good Luck, azaz sok szerencsét!”  

Az album keverését a Grammy-díjas Nicolas Verhnes végezte, míg a masterért Greg Calbi felelt a New York-i Sterling Soundból. 

A zenekar az év eleje óta csepegtetett klipeket a lemezről, úgy, mint a Phantom Planet, a Desktop, a Boys Do Cry vagy a múlt héten megjelent Only The Moon Can See The Sun. Augusztus 16-tól pedig a teljes lemez elérhető az online zeneáruházakban. A Carnival Youth a Szigeten is fellépett, szeptemberben pedig a Good Luck európai turnéjával térnek vissza: 21-én Debrecenben, a Víztoronyban, míg 22-én Budapesten játszanak a Dürer Kertben.

Carnival Youth, Good Luck, új album, koncert, 2019, Dürer Kert, Debrecen, Víztorony

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek