A korong atmoszférájáról sokat elárul, hogy a The Guardian koncertkritikájában ereje teljében lévő, korszakalkotó zenekarnak nevezte a The Nationalt, fellépésüket pedig két és fél órás eposzként jellemezte, mely közösségi katarzissá válik. A Rolling Stone UK pedig arról írt, hogy megérdemlik közel egy évtizedes helyüket az élvonalban, és euforikus showjuk azt mutatja, hogy a banda ismét a csúcson van.
A The Nationalre gyakran mondják, hogy olyan banda, melyet élőben kell látni – a "Rome" című lemeznek hála ebben az élményből kaphatunk kóstolót.
Az albumot 2024 június 3-án rögzítették az olasz fővárosban, az impozáns Auditorium Parco della Musica Ennio Morricone nevű zenei komplexum szívében. A kiadvány, melyet a zenekar régi barátja, Peter Katis kevert, átfogó képet nyújt a csapat több mint 20 éves munkásságáról, és megmutatja, hogy az egyes dalok hogyan kapnak új életre a színpadon.
Az album első négy dalát máris meghallgathatjuk, a bejelentéssel egyidőben megjelent ugyanis az "NTL RM EP I" című EP, amin az "I Need My Girl", a "Lemonwarld", a "The Geese of Beverly Road" és a "Lit Up" című The National-klasszikusok élő verziói szerepelnek.
A dupla LP dallistája:
A-oldal
1. Runaway
2. Eucalyptus
3. Tropic Morning News
4. New Order T-Shirt
5. Don't Swallow The Cap
B-oldal
6. Bloodbuzz Ohio
7. The System Only Dreams In Total Darkness
8. I Need My Girl
9. Lemonworld
10. The Geese of Beverly Road
11. Lit Up
C-oldal
12. Alien
13. Humiliation
14. Murder Me Rachael
15. England
16. Graceless
D-oldal
17. Fake Empire
18. Smoke Detector
19. Mr November
20. Terrible Love
21. Vanderlyle Crybaby Geeks
Szólj hozzá!