The Big Slalom – átjáró a világok között

2020/11/11  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Ha beírjuk a "slalom" szót a barátunk képkeresőjébe, mindenféle sportok jelennek meg, a sítől a szörfig. A mi esetünkben azonban zenei szlalomozást jelent a cím: pontosabban egy nagy utazást a Kárpát-medencében. Megjelent Cserepes Károly világzenei remixalbuma, amelynek annyi köze van a fotóhoz, hogy a máramarosi hegyekből indul – Bartók az összehasonlító népzenei kutatásait és gyűjtéseit is itt kezdte mintegy 100 évvel ezelőtt.

Fotó: Glória-jelenség a a Máramarosi-havasokban (időkép)

Egy egészen különleges műfajt teremtett Cserepes Károly, amivel már megismerkedhettünk a Blacklake és a My name is Elvis című lemezein. Ő azt csinálja, hogy tradicionális hangfelvételeket helyez mostani zenei környezetbe, de nem változtatja meg az eredeti mintákat – a digitális technika által egyszerűen más köntösbe bújtatja őket. Az eredeti felvételek és az új hangzás párbeszédbe kerülnek egymással, ezzel új zenei szövet jön létre, így az egészen máshoz szokott ma embere számára is ismerős és szerethető a hangzás. A szerző nem titkolt célja, hogy a folklórkincsek – melyekre egyébként kizárólag a szűkebb szakma figyel – eljussanak egy szélesebb közönséghez. Szerintünk ez egy bazi nagy ötlet, hallgassatok bele!

A lemez a Fonó webboltjában kapható.

 

A nagy zenei szlalomozás során az is kiderül, hogy az egymáshoz nagyon közel eső helyszíneknek saját, egyedi, csakis rájuk jellemző ízvilága, zenei karaktere van. Sőt, jellemző témája, dallamtípusa, amit ma minden ott élő zenész ismer és maiként játszik. Éppen ez teszi lehetővé ennek az anyag sajátos remix technikáját, azaz, hogy egy-egy „történetet” akár több zenész mondjon el, egymástól véve át a szót illetve a dallamot.

Az egyes megállók:

1. Románia/Bartók Romanian Dances

2. Románia/Bǎrbǎtesc

3. Ukrajna/Hutsulka

4. Szlovákia/ Terchovsk. Muzika

5. Magyarország/Csángó Girl (Ilyen címmel a Besh o droM-nak is van egy dala.)

6. Magyarország/István Csirke

7. Szerbia/Vlasko Kolo

8. Görögország/ Vlach Music

 

 

 

The Big Slalom, Cserepes Károly, világzene, remix

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek