Gyorssegélyhez jutottak ismét az előadóművészek

2020/12/17  ·   Társadalmi felelősségvállalás   ·  koncert.hu

Mintegy félezer zenész, táncos, színész és artista kap segélyt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések kompenzálásaként.

Fotó: Pexels

Az újabb szolidaritási intézkedést az indokolta, hogy a veszélyhelyzet miatt országszerte betiltott rendezvények továbbra is előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot. A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelhette.

A rendkívüli szociális támogatás folyósítását a beérkezett kérvények alapján kezdte meg az EJI Elnöksége, a gyorssegély átlagos mértéke 70 ezer forint.  A támogatások differenciáltak, mértékük alapvetően az eltartottak számától és attól függött, van-e a családban más, jövedelemmel rendelkező személy. Az EJI tartalékot is képzett az elkülönített forrásból, arra számítva, hogy a következő hónapokban szükséges lesz az újabb támogatás az előadóművészek számára.

A mostani rendkívüli támogatás az EJI második kezdeményezése idén, tavasszal az egyesület 90 millió forintos segélyezési keretet állapított meg, amelyet áprilisban és májusban folyósított a legnagyobb bajba került előadók megsegítésére. A szervezet saját forrásból segíti az előadókat: a támogatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom maga termel meg.

A szolidaritási intézkedéssel kapcsolatban az EJI ismételten hangsúlyozta: bízik abban, hogy a fellépési lehetőség nélkül maradt előadóművészek állami és más források segítségére is mielőbb számíthatnak.

 

Az élő zenei piac összeomlott

 

Respect, Rózsaszín Pittbull – adj te is egy bélást!


  

EJI, gyorssegély, koronavírus, covid, előadóművészek

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek