Digitális oltásikönyvünk (is) lesz

2020/12/24  ·   Vélemény   ·  mmi

Tegnap megírtuk: felröppent a hír – konkrétumok nélkül –, hogy az oltásikönyv fontos része lesz a jövőben az életünknek. Most egy újabb információcseppel szolgálhatunk, egyelőre még mindig konkrétumok nélkül.

Digitális oltásikönyvünk (is) lesz

Az MTI híre szerint az operatív törzs ülésén ugyanis bemutatták a vakcinaigazolás digitális verzióját, amelyet a Belügyminisztérium fejlesztett ki. A kormány arra készül, hogy azoknak, akik már védettek, mert beoltatták magukat vagy átestek korábban a fertőzésen, legyen erről egy igazolványuk.

Az oltás egyébként önkéntes, azonban meglehet, hogy bizonyos helyek (koncertek, fesztiválok, sportrendezvények, légiközlekedés, egyes munkahelyek stb.) csak az oltással rendelkezők számára lesznek látogathatók. Rengeteg kérdés repked a levegőben, egyelőre kevés konkrét válasz van.

Azt már többször is megírtuk, hogy a Ticketmaster lefestette a jövőt: 2021-ben feltehetően csak akkor tud majd valaki tömegrendezvényre menni, ha bizonyítani tudja, hogy Covid-oltást kapott vagy negatív tesztje van az elmúlt 72 órából. Az ő tervük szerint 3 résztvevőből áll a dolog: a kaliforniai székhelyű cég digitális applikációja mellett egy harmadik feles információszolgáltató és egy teszt- vagy vakcinaforgalmazó együttműködését is igénybe vennék, mely együttműködés részleteiről még ők sem beszélnek, de azért megnyugtatóbb az a verzió, amikor az összes érzékeny adatunk nem egy kézben van, hanem mondjuk 3 fél tud egy-egy dolgot rólunk – de mivel egyik megoldás részleteit sem ismerjük, ez csak afféle képzelgés.

Bízunk abban, hogy kidolgoznak egy olyan megnyugtató verziót, amikor nem érzed azt, hogy ahová mész, a Nagy Testvér árnyékként követ, és amelyben csak az adott hely fogja tudni, hogy éppen ott vagy, és ő is hajlandó elfelejteni, ahogy hozzájárult a beléptetésedhez.

 

 

 

vakcina, oltásikönyv, tömegrendezvények

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek