107 évesen elhunyt Viola Smith, a világ első híres női dobosa

2020/10/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt a női dobosok úttörője, Viola Smith. A zenész, aki a harmincas-negyvenes évek amerikai szving és big band korszakában ért el sikereket. Novemberben lett volna 108 éves.

107 évesen elhunyt Viola Smith, a világ első női dobosa

A harmincas években a világ leggyorsabb női dobosaként hirdették fellépéseit. Neki tulajdonítják, hogy utat tört a nők számára azon a területen, amit korábban a férfiak kiváltságaként kezeltek – írta róla a www.theguardian.com. Mint kiemelték, Viola Smith óriási dobfelszerelés mögött játszott és dupla basszusdobot is használt, ami jóval később az erőskezű rockdobosok fontos eszközévé vált.

Wisconsin államban született, tízen voltak testvérek, közülük nyolcan lányok, akiket apjuk egy családi zenekarba, a Schmitz Sisters Family Orchestrába terelt (a Schmitz volt az eredeti családnevük). A lányok között ő volt a legfiatalabb, apja a dobok mögé ültette, míg nővérei vonós és fúvós hangszereken játszottak. A csapat színházakban lépett fel a nyári vakáció idején, Viola a zenekari árokban vett leckét dobosoktól. Számos lakodalmon és vásáron adtak műsort, majd bőgőn játszó nővérével, Mildreddel 1938-ban egy másik női együttest alapított Coquettes néven. A zenekar 1942-ben New Yorkba költözött, ahol Viola a legendás pergődobosnál, Billy Gladstone-nál képezte tovább magát.

Viola ugyanabban az évben egy máig híres cikket tett közzé a Down Beat magazinban. Ebben a nőket megillető jogokért szállt síkra a zenekarokban; mint kifejtette, helytelen dolog, hogy a háború és a férfiak besorozása miatt kialakult helyzetben az együttesek inkább középszerű férfi zenészekkel pótolják a kiesőket, sem mint tehetséges lányokkal.

"Mi, nők legalább olyan erényekkel rendelkezünk, mint a férfiak. Számos tehetséges női trombitás, szaxofonos, dobos van, akik állják a sarat a hosszú turnékon és a megerőltető egész estés fellépéseken is. A nők is képesek improvizálni, szólózni" – írta.

Sikerei csúcsán együtt zenélt Ella Fitzgeralddal és Chick Webbel, 1949-ben játszott Harry Truman második elnöki beiktatásának ceremóniáján is. Miután tizenöt évet turnézással töltött, egy nyári ösztöndíjjal üstdobot is tanult a híres New York-i Juillard Schoolban. Tagja volt Phil Spitalny Hour of Charm nevű zenekarának, majd a Kit Kat Band dzsesszkvartettnek, amely a Broadwayn közreműködött a Cabaret című musicalben.

Viola Smith, dobos, Kit Kat Band, Coquettes

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek