A Belau melegíti be a közönséget Mike Shinoda előtt az Arénában

2019/02/15  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Alig egy hónap múlva, március 12-én érkezik szólóprojektjével a Linkin Park egyik frontembere, Mike Shinoda az Arénába. Most már az is biztos, hogy felvezetésként a Belau csapat fogja szórakoztatni a közönséget.

A Belau melegít Mike Shinoda előtt az Arénában

Chester Bennington tragikus halála után a csapat kettes számú frontembere Mike Shinoda a Linkin Park helyett inkább saját szólókarrierjére koncentrál. Eme projekt kapcsán érkezik hazánkba, ami persze nem azt jelenti, hogy a koncerten ne hallgathatnánk meg néhány slágert imádott csapatától.

Ahogy az lenni szokott külföldi sztárfellépők esetében, most is egy hazai csapat kapott lehetőséget arra, hogy amolyan bemelegítőként táncoltassa meg a nagyérdeműt. Komoly kiválasztási procedúra után a végső nyertes az Arénában már nem először játszó Belau lett. A közel 3 éve elektronikus zenei alapokon nyugvó, modern popzenét
játszó duó élőben 4 fős formációvá bővül.

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

A formáció közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció két év alatt több, mint 120 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 19 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is. 

Mike Shinoda, Belau, Aréna, 2019, koncert, turné

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek