A brit könnyűzene fekete napjai: meghalt a UB40 alapítója is

2021/08/24  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

62 éves korában meghalt Brian Travers, a UB40 brit reggae-zenekar alapítója, szaxofonosa, dalszerzője – írta a BBC hírportálja.

Fotó: BBC

A banda Twitter-bejegyzése szerint Travers hosszú és hősies küzdelmet vívott a rákkal, vasárnap hunyt el családja körében. Két éve agydaganattal operálták, és a portál úgy tudja, idén újra megműtötték.

Travers szaxofonosként, szövegíróként és szervezőként is kulcsfontosságú tagja volt a zenekarnak, amelyet egy csapatnyi iskolatársával alapított az 1970-es évek végén. Nevüket a munkanélküli segélyért benyújtandó kérelem adatlapjáról (Unemployment Benefit Form 40) kölcsönözték.

"Mentünk segélyért, és valaki mondta az űrlap nevét, mi pedig mind azonnal tudtuk, hogy így fogjuk hívni a bandát" – mesélte Travers a Telegraphnak 2010-ben.

A birminghami együttes első sikerét 1980-ban aratta a Food for Thought című számmal, amely a brit kislemez-sikerlista élére került. Ezt olyan slágerek követték, mint a Think It's Going to Rain Today, a One in Ten vagy a Red Red Wine és az I Got You Babe feldolgozása. A zenekar az egész világon, így az Egyesült Államokban is sikert aratott, a Red Red Wine és az (I Can't Help) Falling in Love with You ott is listavezető lett. A világon mintegy 100 millió albumukat adták el.

Július elején Matt Doyle vette át a közelmúltban betegsége miatt visszavonult Duncan Campbell helyét az együttesben vezető énekesként.

A zenekar legutóbb 2019-ben járt Magyarországon, a VeszprémFesten léptek fel – mi így láttuk a koncertet.

UB40, Brian Travers, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek