A Foals lemondta a japán turné koncertjeit a járvány miatt

2020/03/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Őszintén reméljük, hogy mire eljön a nyár, addigra lecseng a koronavírus-járvány, mert egyébként üresen maradnak a külföldi fellépők idősávjai... Az Index értesülése szerint a Foals elhalasztja három, március elejére meghirdetett japán koncertjét.

Fotó: Foals/FB

Már csak azért is, mert úgy tudják, egy csomóan, akik jegyet váltottak, úgysem tudtak volna eljönni a bulikra. Azt ígérik, mindenki, aki már megvette a jegyét, tartsa meg, mert pótolják a koncertet – írta az Index a banda Twitterre posztolt közleménye alapján. Elég nagy fejtörést okoz majd nekik ez a pótlás, mert komoly turné áll előttük: márciusban Manilában és Jakartában lesz jelenésük, utána jön az amerikai és az európai turnékör, ahol olyan fesztiválokon is megjelennek, mint a madridi Mad Cool Festival, amelyen a Faith No More is tiszteletét teszi, valamint a szomszédos Electric Castle, ahol idén az onnan örökre kitiltott Tommy Cash is fellép.

A friss Brit Awards-szal gazdagabb Foals a Sziget második napján (augusztus 6, csütörtök) lép fel Magyarországon. Nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük, ez a dátum atombiztos.

 

Foals, koronavírus-járvány, Japán, Sziget

 

 

Szólj hozzá!


Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy...

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

HELLO! Lionel Richie csütörtökön beköszön Budapestre

A bársonyos énekhangjáról és örökzöld dalairól ismert 75 éves zenész európai turnéja, a "Say Hello To The Hits" show július 17-én érkezik a budapesti MVM Dome-ba.

Forma–1: az album, amely filmzene is, meg nem is

Megjelent az F1: The Album, a Brad Pitt főszereplésével készült F1: A Film hivatalos filmzenei válogatása. Az akciófilmet Joseph Kosinski, a Top Gun: Maverick rendezője jegyzi, a lemez zenei producere pedig a Grammy-díjas Kevin Weaver, aki korábban olyan nagy sikerű soundtrackeken dolgozott, mint a Barbie: The Album vagy a The Greatest Showman.
Új koncertek