A pandémia alatt feltámadt a gitár

2021/01/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Dalszerző szemlézte a Variety magazint, ott jelent meg először az a meglepő hír, hogy 2020 egyik nagy nyertese a gitár.

 ROMBO fotója a Pexels oldaláról

Mielőtt a covid legyalulta volna az előzenét és a világot, eléggé úgy tűnt, hogy a rockzene kezd nosztalgiává válni, s a sikerlistákon csak mutatóban jelent meg olyan szám, amiben gitár szól (kiv. persze Ed Sheeran, ami, tekintve, hogy az egyik leghallgatottabb előadó, felcsillantott némi reményt). Sokat cikkeztek a gitár “haláláról” és arról, hogy ennek az oka a klasszikus “gitárhősök” eltűnése. S akkor még élt Eddie Van Halen...

Úgy tűnik, hogy ez a trend megfordul.

A Variety szerint ennek több oka is van, például az, hogy a hirtelen fellépési lehetőség nélkül maradt sztárok közül sokan a lakásukból jelentkeztek be, s gyakran azok is gitárt ragadtak, akik egyébként nem erről ismertek, de a slágerekben is jóval többet lehetett gitárt hallani, mint akár egy évvel korábban. (A magazin szerint ez azért is van, mert az ultra népszerű a hiphopban megjelent az emo és a punk-rock műfajok hatása, ami leginkább a 2019-ben, mindössze 21 évesen elhunyt Juice WRLD-nek köszönhető.) Meglátásunk szerint az úgynevzetet "akusztik" produkciók is sokat lendítettek a dolgon – a karantén előtt is, alatta pedig naná.

Az "alulról szerveződés" ékes példája, hogy az amatőr- és hobbizenészek körében is a korábbinál jóval nagyobb népszerűségnek örvendett a hangszer: megunva a zenei videókat és élő közvetítéseket – vagy éppen azok hatására: egy egy szál gitáros, nappaliban felvett produkciót lényegesen könnyebb "utánozni", mint egy arénás nagykoncertet –, a nép gyermekei is elkezdték feleleveníteni hangszeres tudásukat, sőt, sokan zenetanulásba fogtak, amire abból is következtetni lehet, hogy megnőttek a zeneoktató appok letöltései. Van aki, kenyeret süt, van, aki zenél...

Egy korábbi felmérés szerint azok, akik első gitárjukat vásárolják, 90 százaléka egy éven belül le is teszi a hangszert, reméljük, a következő vizsgálódásnál ez a szám nagyot zuhan majd, és azok sem teszik le a hangszert, akik professzionális szinten zengetik a húrokat – s a két tábor erősíti és támogatja majd egymást.

via DALSZERZŐ

 

Énekes-basszeros nélkül maradt a Nightwish – május végén koncert az Arénában

 

Budapesten ad koncertet a gipsy trubadúr, aki úgy használja hangszerét, mintha egy teljes zenekar lenne

 

 

 

gitár, pandémia, hangszer, zenetanulás, rock

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek