Az Abba Gold már csaknem 20 éve nem mozdul a brit slágerlistáról

2021/07/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A lemez, amelyen olyan slágerek hallhatók, mint a Dancing Queen, a Mamma Mia vagy a Waterloo, immár 19 évet és 12 hetet töltött az albumok 100-as toplistáján – írja a BBC.

Az Abba Gold már csaknem 20 éve nm mozdul a brit slágerlistáról

A BBC szerint rövidesen két másik album is elérheti az 1000-hetes rekordot: Bob Marley & The Wailers Legend című lemeze 984 hete, a Queen együttes Greatest Hits-e pedig 952 hete szerepel a legnagyobb példányszámban eladott albumok nagy-britanniai 100-as listáján.

Az Abba válogatásalbuma az első, amely rekordideje, 1000 hete szerepel a brit slágerlistán. Az Abba Goldból több mint 30 millió példányt adtak el 1992-es megjelenése után, Nagy-Britanniában pedig 5,61 milliós eladással minden idők második legsikeresebb albuma a Queen együttes Greatest Hits című albuma után. Az album az évek során nyolc héten át állt az első helyen, jelenleg a 17. legkelendőbb album. A lemez az együttes legsikeresebb albuma, jóval megelőzve a Voulez-vous-t és az Arrivalt, amelyek ugyancsak a brit slágerlista élén szerepeltek az 1970-es években.

Az albumon található számokat nézve mindez nem csoda:

Dancing Queen

Knowing Me, Knowing You

Take A Chance On Me

Mamma Mia

Lay All Your Love On Me

Super Trouper

I Have A Dream

The Winner Takes It All

Money, Money, Money

S.O.S.

Chiquitita

Fernando

Voulez Vous

Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)

Does Your Mother Know

One Of Us

The Name Of The Game

Thank You For The Music

Waterloo


Így ünnepli meg az 50 éves évfordulót a legendás négyes

 

Vajon az ABBA együttes tagjai még mindig házasok?

 

Björn Ulvaeus felszólalt a zenészekért

ABBA, Abba Gold, slágerlista

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek