Beton.Hofi alteregója a Szelektorban

2024/05/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Telekom Electronic Beats 2024: pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén először videó kategóriában is várták a pályaműveket.

Fotó: Beton.Hofi (Budapest Park)

A koronavírus-járvány idején még egy, a bezártságra adott felszabadító válaszként indult, mára a harmadik köréig jutott el a SZELEKTOR, a Telekom Electronic Beats projektje, amiben az ország legizgalmasabb zenéinek keresésre indultak. Idén már több mint 1000 dal érkezett be a felhívásra – ráadásul idén először rövid videókkal is lehetett nevezni, ezek a vizuálok kísérik majd a kiadványokat a streaming felületeken.

A három zsánerben idén is három lemez születik majd, melyek a szervezők szerint annak a bizonyítékai, hogy a magyar zenei utánpótlás messzemenően túlmutat azon, mint amit a kereskedelmi rádiók zeneszerkesztői elénk raknak. A lista nullkilométeres alkotókat, a saját hangjukat kereső vagy már meg is találó underground karaktereket és néhány rutinosabb producert is tartalmaz, így tapadva össze egy igazán színes egyveleggé.

Hogy kerül ide Beton.Hofi?

A válogatásnak két bónusz dallal terít meg a Telekom Electronic Beats: a Beton.Hofi legutóbbi lemezét is jegyző ANUBII$ Szlimmyt, Jules Wart és Tildaet felsorakoztató dala, illetve Beatrick Lauriet, Patakit és a Kizzaping69 alteregóval rappelő Beton.Hofit szerepeltető afro stílusgyakorlata teljes meglepetésként érte a csapatot, akik végül arra a döntésre jutottak, hogy a többi indulóval szemben nem lenne fair két ilyen profi produkciót versenyeztetni, ezért ezeket a dalokat külön, a válogatástól függetlenül is megjelentették.

 

 

Nyertesek:

POP

laurie. – Kisasszony
Sisal – Pereg
Jules War Transparent Blue
Kata Kozma – I know what I want (sped up version)
Cold Contrast – Outland
kkoneko – in the mirror
Irina – ki tudja ez melyik kerület (FŐDÍJ!)
Ani Maxima – buda:'(pest
Csinszka – Black Cat
Rejico – Caiman of the Danube
Fllozz – Sick Ride

CLUB

klpflrtpr – Ethereal
falmi – selyem
Blzs – 24o2
Sonic Rain Feel It
Börder Cöntröl – Aladin GSM
Nobody94 – No Sleep
Nicolaus Made – Structural Evil
Slym – Upstream
bagocs – szintézis
Modul aka Mango – Ping Pong
yorgos – I Need
+ Dominimál – Sajt

XPERI

yibai – Tidal Lock
haiori waking season
Richee – Panidjili
6red(savedata) – NOVSXL
Bizmuth – Koncentrik
dipteran – Mergáb báb
Shum – Köki termál
Voiwode – Hydrated Amorphous Form
Szende spectre
LA- – Credilum
Kokum – The Deepest Reality It Is True

VIDEÓ

Deli Baal Neurogenesis
Edőcs Zsófi – Sundown / Waves / Trip / Mosquitoes / Diszkótánc
zed zara – Untitled
Atos Breath

Különdíjasok

Focusrite: kkoneko
Novation: Falmi
IK Multimedia: yibai
HOTS: Csinszka
Sziget: laurie.
Artisjus: Jules War
Kolorádó fesztivál: Yorgos
WMMusicDistribution: laurie.
INOTA Fesztivál: Lovász Ákos
KERET: Csinszka

Telekom Electronic Beats, Szelektror, Beton.Hofi, Beatrick, tehetségkutató

 

 

Szólj hozzá!


Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy galériában

Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy...

Egy magyar galériában történt az eset még a múlt héten. Egy idegen a kordon alatt átbújva lefújt egy festményt. Az olvasók által küldött...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Boy George visszatért a Broadway legendás előadásába

A Culture Club egykori énekese május 25-ig többször is újra felbukkan a Broadway híres jukebox musical-jében, a Moulin Rouge! The Musical-ben: Harold Ziedler szerepét játssza majd megosztva Robert Petkoff-fal.

Életed hétvégéje, avagy a Follow The Flow-tól a Thália színpadáig

2025. április 12-én lesz az Életed hétvégéje című mini musical ősbemutatója a Thália Színházban. Hogy mi ez a fura elnevezés és mit jelent zenét írni színpadra, arról a zeneszerző, Furák Péter mesél. A Vígszínház egykori zenei vezetője, zeneszerzője olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Oláh Ibolya, Udvaros...
Új koncertek