Boszorkányok pedig nincsenek... vagy de?

2018/09/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Lehet musicalt csinálni egy Arany-balladából? Úgy tűnik, igen. Arany János születésének 200-évfordulójára született Pesty Nagy Kati szívéből – akármit is jelentsen ez – és tollából, valamint Derzsi György lelkéből – akármit is jelentsen ez – a musical-ballada a Vörös Rébékből, amit ráadásul az Arénában mutatnak be. Nem semmi...

Fotó: InStyle

A Vörös Rébék (Rébék = Rebeka) Arany János késői balladái közül a legeredetibb (és az egyik legkomorabb). A  musical-ballada szerkezetében is Arany nagyszerű versét veszi alapul, s bár nem akarja a titokzatosságát, töredezettségét megtagadni, mégis szolgálni akar egyfajta történeti magyarázattal, s olyan kérdéseket kíván felvetni, amelyekre állítólag minden nap keressük a választ, az élet, az erkölcs, a felelősség és a változás eredendő kétségeit feszegetve. (42!)

Ezekre a kérdésekre szertetne reagálni a színpadi változat, "egyszerű szituációkban, emberivé varázsolva akár egy boszorkánynak hihető lény történetét, vagy varázsossá álmodva egy hétköznapi asszony meséjét."

Arany nagy zenekedvelő volt sőt, ő maga is írt dalokat.Ezzel magyarázzák az alkotók, hogy miért pont ezt a műfajt választották a ballada színpadra állítására.

A szereposztás egyébként így néz ki:

Rébék: Kecskés Tímea
Pörge Dani: Pásztor Ádám
Pap: Turek Miklós
Tera: Bucsi Annamária

A dalt sokan így ismerik:

 

De van egy másik hírünk is a boszorkányokkal kapcsolatban: a 24. hu szerint Beyoncét boszorkánysággal vádolják... Teszi ezt az egykori dobosa, Kimberly Thompson, aki hét évig dolgozott együtt Beyoncéval. Thompson állítása szerint Beyoncé boszorkány, és szexuális zaklatással kapcsolatos átkokat szór, plusz macskát gyilkol és a pénze felett is hatalma van... A dobos kérelmét szeptember 19-én elutasították, az újabb meghallgatás a kereset ügyében pedig október 11-én lesz.

Addig javasolnánk a magyar musical alkotóinak, hogy próbálják megnyerni a sztárt az Arany-ballada címszerepére :)

Vörös Rébék, musical, Aréna, Arany János, Beyoncé, boszorkány

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek