Brit rádiók is játsszák a magyar poprock csapat új dalát

2023/02/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A Dirty Slippers Honest Kid (Őszinte gyerek) című száma az elmúlt napokban több angol rádióban volt hallható, illetve játsszák rotációban. A dalt elsőként a független előadókat felkaroló Unsigned Radio UK mutatta be február 6-án, két nappal később a manchesteri Hive Radio adta le.

A zenekar a Suliturnén (FB)

A Dirty Slippers zenekar 2021 nyarán dolgozott a legendás vált Abbey Road stúdióban, ahol több éves közös együttműködés után személyesen is együtt dolgoztak George Shilling producerrel, valamint Neil Dawes hangmérnökkel, aki a legutóbbi Ed Sheeran lemezen is közreműködött. Az együttes egy teljes albumot rögzített az Abbey Road-on. A Vársz valahol című lemez magyarországi kiadása vegyesen fog tartalmazni angol és magyar nyelvű dalokat – mondta korábban Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers vezetője, frontembere az MTI-nek.

A Dirty Slippers 2009 óta dolgozik együtt George Shillinggel, aki már első, az Egyesült Államokban felvett anyagukon közreműködött. Ő mások mellett az Oasis, Mike Oldfield, a Texas és Madonna lemezének producere volt. Shilling nemcsak producerként működött közre az Abbey Road-i felvételeken, hanem csellózott is. Dirty Slippers készülő új albumán Shilling mellett két másik producer dolgozik, aki korábban Grammy-díjas dalok születésénél bábáskodott: a szintén brit Tim Palmer (Pearl Jam, U2, Tears For Fears, Mission, Tin Machine, House of Love, Cure) és az amerikai Beau Vallis (Pharell Williams, Beyoncé).

A Gyuláról indult zenekar (Lobó-Szalóky Lázár - ének, gitár; Bodrogközy Rita - ének; Tóth Zsombor - basszusgitár; Ferenczi Bettina - dob) az elmúlt tíz évben több európai turnén vett részt, legközelebb a Dirty Slippers Suliturné keretén belül a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban lépnek fel február 24-én, a Vársz Valahol turné nyitókoncertje pedig a Miskolci Kocsonyafesztiválon lesz március 3-án.

 Mivel az új dalt nem találtuk sehol, egy másik gyereket hoztunk mutatóba:

 

Dirty Slippers, Abbey Road, Vársz valahol

 

 

Szólj hozzá!


Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az a közeg, amelyből mindez kinőtt, 35 év alatt alatt sem változott meg. Ezt a három és fél évtizedes utat ünneplik 2027. január 22-én a Budapest Arénában egy egyszeri, különleges...
Új koncertek