Csúszik az Elvis-film bemutatója

2019/07/22  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Baz Luhrmann ausztrál rendező Elvis Presleyről készülő életrajzi filmje, amelynek Tom Hanks alakítja az egyik főszerepét, 2021 októbere helyett csak egy hónappal később, novembertől látható. Szerintünk ez a túlélhető kategóriába tartozik.

Megvan, ki játssza az Elvis-film főszerepét

Az már publikus volt, hogy a Baz Luhrmann rendezésében vászonra kerülő filmbenTom Hanks játssza majd a sztár managerét, és most már az is napvilágot látott, hogy ki testesíti majd meg magát Elvist. A színész, aki a szerepet megkapta, nem más, mint Austin Butler, akit láthatunk majd az augusztusban mozikba kerülő Volt egyszer egy... Hollywood című Quentin Tarantino filmben Leonardo DiCaprio és Brad Pitt oldalán.

Egy nyilatkozatban Luhrmann ezt mondta:

“Tudtam, hogy nem leszek képes elkészíteni ezt a filmet, hacsak nem lesz tökéletes a szereplőgárda, és mindent felkutattunk egy olyan színészért, akiben megvan a képesség, hogy életre keltse azt a természetes mozgást és éneklést, illetve azt a sebezhetőséget, ami ebben az egyedülálló énekesben megvolt.”

“A casting folyamata során megtiszteltetés volt számomra, hogy ennyiféle tehetséggel találkozhattam. Már hallottam Austin Butlers kimagasló alakításáról, melyet Denzel Washingtonnal való közös munkája során nyújtott a Broadwayn a The Iceman Cometh-ben” – folytatta Luhrmann.

A filmben nyomon követhetjük Elvis útját a csúcsig, illetve kapcsolatát Parkerrel.

A forgatást 2020 elején kezdték el.

A cikk forrása

 

Csúszik Robert Pattinson Batman-filmjének forgatása is

 

Elvis, film, Austin Butler, Tom Hanks

Képtár

  • Csúszik az Elvis-film bemutatója kép 76872
 

 

Szólj hozzá!


Nagy meglepetések helyett különleges programok: kész a Fishing programja

Nagy meglepetések helyett különleges programok: kész...

A bérletek 85 százaléka már azelőtt elkelt a 2025-ös fesztiválra, hogy programot hirdettek volna. Nyilván azért, mert többek egybehangzó...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Törölték a Pink Martini turnéját: a Postmodern Jukebox lép fel helyettük a Veszprém Festen

A Pink Martini most éppen otthon (USA) turnézik – sem a közösségi felületeiken, sem a weben nem olvasható, miért törölték az európai turnédátumaikat. De nincs baj: a PMJ már szinte hazajár Magyarországra, legutóbb 2023 októberében jártak az MVM Dome-ban.

Oneness turnéjával Budapestre jön Carlos Santana

A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én tér vissza Budapestre az MVM Dome-ba. A koncert során felcsendülnek majd legnagyobb slágerei, mint a Smooth, a Maria Maria vagy a Black Magic Woman.

Nagy Békafutam és koncerthegyek a miskolci Kocsonyafesztiválon

Pénteken – nem békaügetésben – kezdődik a zenei és kulturális programokat is felvonultató miskolci Kocsonyafesztivál, amely a szervezők szerint a legnagyobb és legizgalmasabb lesz az eddigi rendezvények közül.

Bánkitó fesztivál: 3 napra felejtsd el a melódat!

A fesztivál – amely július 9-től 12-ig tart majd – 2025-ben arra buzdítja közönségét, hogy lépjen ki a megszokottból, és próbáljon a mindennapjait meghatározó dolgokra: a munkára, a munkahelyre felülírhatóként tekinteni.
Új koncertek