Egyéb nyalánkságok: Beatrice, P. Box, Szikora Róbert archív anyagok jelentek meg vinylen

2021/08/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A Beatrice, a P. Box és Szikora Róbert eddig ki nem adott, illetve feledésbe merült anyagait adta ki a Moiras Records.

Egyéb nyalánkságok: Beatrice, P. Box, Szikora Róbert archív anyagok jelentek meg vinylen

A Nagy Feró által vezetett Beatrice első korszakából (1978-1981) tavaly az 1980-as kisstadionbeli koncertfelvétel jelent meg, ezt most három korong követte: két koncertválogatás 1980-1981-ből nagylemezen, 1979-es rádiófelvételek pedig kislemezen.

Kovács László zenerajongóként, lemezgyűjtőből lett lemezkiadó. Az általa alapított kiadó elfeledett vagy nem is ismert magyar zenei kincseket hoz felszínre.

"Egy rajongótól került elő nemrég néhány orsós magnószalag, teljes Beatrice-koncertek keverőpultos, jó minőségű felvételeivel. Nagy Feró harminc évvel ezelőtt ezt elajándékozta valakinek, aki később továbbadta egy másik személynek" – mondta Kovács László, a Moiras Records vezetője az MTI-nek.

A piros borítójú "Hogyan nyertünk a KISZ KB dalpályázatán és...", illetve a sötét tasakba került "Egyéb nyalánkságok" című lemez a Beatrice nagy felállásának utolsó időszakából válogat. Különlegesség a Budapest című kompozíció, amelyet a koncertezési engedély megszerzésére kényszerített zenekar az ORI-vizsgára írt. A Beatrice akkori repertoárján szereplő alapszámok – Mire megy itt a játék?, Civilizáció, Nem nekem tanulsz – mellett a piros verzión az Akácos út című magyar nóta feldolgozása is szerepel.

A Beatricében ekkor Nagy Feró (ének, szájharmonika), Miklóska Lajos (basszusgitár,  vokál), Waszlavik Gazember László (orgona, vokál), Vedres József és Bogdán Csaba (gitár) és Donászy Tibor (dob) játszott; Lugosi László gitáros a fekete tokos változat egyik számában, a Sánta Máriában hallható. A számok egy része más forrásból, valószínűleg részben rajongók amatőr felvételeiről készült, 2013-as Betiltott dalok II. című Beatrice CD-n hallható volt, a mostani összeállítás egy-egy nyíregyházi, szolnoki, dunaharaszti, ipolyszögi és budapesti koncert dalaiból állt össze. Megjelent egy kislemez is, amelyen két 1979-ben rögzített dal, a Minek él az olyan hivatalos rádiófelvétel, valamint a stikában felvett demó, a Támadás! (Jerikó) kiadatlan, sztereó verziója található.

Az 2005 óta létező lemezkiadó további két LP-vel jelentkezett az elmúlt napokban. Az egyik a kor vezető hard rock együttese, a Pandora's Box kiadatlan, keverőpultos koncertfelvétele 1982 szeptemberéből a Budai Ifjúsági Parkból. A P. Box-ban ekkor még Varga Miklós énekelt (őt Vikidál Gyula követte 1982-ben), a csapat a felvételen az abban az évben kiadott első albuma anyagát játssza. Kislemezen jelent meg Szikora Róbert 1992-es szólólemeze is, az Így jáccom én rock and rollt két dala, a rockabillys Forr a dalom és Dzsú box.

Beatrice, P. Box, Szikora Róbert, vinyl

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek