Énekes-basszeros nélkül maradt a Nightwish – május végén koncert az Arénában

2021/01/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, mmi

2020. december 7-én adott volna koncertet a zenekar az Arénában – ezt az ismert okokból átrakták 2021. május 31-re. Gyorsan kell találniuk valakit, ha az optimistább forgatókönyv érvényesül, és beindulhatnak a koncertek. (Inkább nem fűzünk ehhez hozzá semmit...)

A decemberi fotón még nagy a vidámság...

A finn szimfonikus metal banda 2020 tavaszán jelentette meg az új albumát, a Human. :II: Nature-t. A felvételek készítésének idején Floor Jansen énekesnő egy interjúban azt mondta, hogy nagyon örülnek annak, hogy végre ismét együtt dolgozhatnak és a turnéra is nagyon készülnek. Az album 2020. április 10-én jelent meg –  ekkor már sejteni lehetett  – bár ezekkel a tényekkel csak később szembesültünk  –, hogy a koncertezés akadályokba ütközik majd. Emlékezzünk vissza, 2020 tavaszán tele voltunk reménnyel, hogy a karanténnal mint afféle áldozással kiváltjuk a régi életünket. Nos, azóta sem kaptuk vissza, és nem sok jóval kecsegtetnek pillanatnyilag minket.

Aztán: pont a napokban tűnődtem el, hogy vajon nem lesznek-e olyan zenészek, akik a hosszúra nyúlt, parákákkal és tragédiákkal megtüzdelt kényszerszünet végén azt mondják: nincs már kedvem újrakezdeni... Mert amikor lendületben van a zenészember, olyan akadályokon is átrepül, amik normál esetben min. elgondolkodásra késztetnék, de hát szalad a banda szekere: kiadó, új album, közönség, bulik, fesztiválok, pörgés... Aztán jön a karantén, amikor egyrészt nagyon-nagyon könnyű bepunnyadni, másrészt egy csomó olyan dolgora van idő, amire eddig sosem, például agyalásra...

Ma az a hír járta be a zenei sajtót, hogy kilép a Nightwishből Marko Hietala, aki  20 éve tagja a zenekarnak, s nem csak a bandának, hanem a zenélésnek is hátat fordít egy időre. A zenekar közösségi oldalán megosztott közleményben Hiala keserűen nyilatkozik a zeneiparról, egyenesen azt mondja:

"Mi vagyunk a zeneipar banánköztársasága",

és hosszasan beszél arról, hány bőrt nyúznak le a zenészekről, akik, noha kreatív alkotók, szinte nyolcórás munkarendbe kényszerülnek, hogy meg tudjanak felelni az elvárásoknak. Azt is írja, hogy az elmúlt egy évben volt ideje gondolkodni, és meglehetősen kiábrándult a jelenlegi helyzetből. Január 14-én lesz 55 éves – írja –, s úgy véli, leszolgálta az idejét. A depresszióval küzdő zenész mindenkit megnyugtatott, hogy noha vannak sötét gondolatai, mellette van a családja és nincs szándékában teljesen kilépni... Tisztelettel megkérte a médiát és mindenkit, hagyják őt békén, s bár van néhány terve 2021-re, ezt senki se vegye ígéretnek.

Hát, ehhez kevés dolgot lehet hozzáfűzni. Talán annyit háttérinfóként, hogy a szőke óriás nyerte – cápauszonyos pestisdoktorként (Tohtori)... – tavaly év végén a finn Álarcos énekest. Valójában nem tudjuk (de), mi visz egy metálzenészt arra, hogy egy efféle  tévéshowban bohóckodjon, de a végeredményt tekintve, biztos nem csinálta rosszul, ráadásul a rövid bejátszásból az ember arra a felületes következtetésre juthat, hogy a finn műsor nem ment el annyira a debilitás irányába.

 

A hatalmas médiaérdeklődés után – amiből nyilván a zenekar is profitált  – Marko most magára húzza az ajtót, amire kitette a táblát is: "Ne zavarjanak!" Kivéve:

"P.S. Tony Lommi (Black Sabbath – aszerk.) kivételt képez a „senki ne zavarjon” alól. A gyermekkori hősök előnyt élveznek...".

A zenekar így kommentálta a döntést:

"Marko kilépésével nehéz döntések és választások elé kényszerültünk. Hosszas gondolkodás és megfontolás után, teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a készülő Human. :II: Nature világturnét a tervek szerint, de egy session basszusgitáros közreműködésével megtartjuk. Az élő felállást később közöljük. Tiszteletben tartjuk Marko döntését és a legjobbakat kívánjuk neki. A továbbiakban a dolgot nem kommentáljuk."

 

 

 

 

 

 

Nightwish, Marko Hietala, kilépés, zeneipar, Álarcos énekes, Finnország, szimfonikus metal

 

 

Szólj hozzá!


Jön a Huun Huur Tu a Fonóba!

Jön a Huun Huur Tu a Fonóba!

Novemberben több izgalmas koncert lesz a Fonóban, jön a Huun Huur Tu, Martha Töpferova és Omer Klein is. Emellett a Makám, a Söndörgő, Tóth Viktor...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hét év után a OneRepublic visszatér Budapestre

2015-ben a OneRepublic telt házas koncertet adott a Budapest Arénában, amely emlékezetes maradt a rajongók számára, és tucatnyi lelkes kritikát is begyűjtött. 2022. május 13-án újratöltik az élményt.

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

Soronként is megveheted az új Bohemian Betyars-albumot

Négy év után új nagylemezzel jelentkeztek a hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei, a Bohemian Betyars.

A Szigeten már négyszer is fellépett a boroshordósokkal, most a Müpába jön!

Enzo Avitabile emlékezetes koncerteket adott a Szigeten, már négyszer is, de koncertteremben itthon most hallhatjuk először – természetesen legfőbb kísérőivel, a boroshordókon, dézsákon teljesen egyedi ritmust adó Bottari ütőegyüttessel. 2021. október 30-án a Müpában!
Új koncertek