Felépült a Killswitch Engage frontembere

2018/07/26  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Jesse Leach frontember hangszálsérüléseiből felépülve már vissza is tért a stúdióba. Mi már nagyon várjuk az új dalokat!

Fotó: badfeelingmag.com

Idén április 25-én jelentette be Leach, hogy hangszálairól el kell távolítani egy polipot (jóindulatú daganat – hangképzési zavart, rekedtséget okoz). A műtét sikeres volt, Leach pedig új technikákat tanult, amellyel kímélni tudja hangszálait. A gyógyulási időszak miatt az együttes 7 koncertet is lemondott abban az időben, de az Akváriumban júliusban már újult erővel adtak fenomenális klubkoncertet. Erről itt olvashattok.

Szerencsére Leach már nagyon jól érzi magát, a napokban posztolt Instagramra egy képet, amely szerint már vissza is tért a stúdióba. Azt írja, “szívét lelkét beletette a két új dalba”.

“Amikor libabőrös leszek vagy könnyezem, ha visszajátszom a dalokat, akkor tudom, hogy jó helyen vagyok, és azt csinálom, amit csinálnom kell!” – írta, majd hozzátette: “Igen, könnyek, könnyezni rohadt metál!”

Azt már tudjuk, hogy az új albumon az együttes előző énekese, Howard Jones is szerepet kap.

Az európai turné budapesti állomása már a hátunk mögött van, de íme a többi helyszín, ha valaki még szeretné elcsípni őket!

07/31 — Newcastle Upon Tyne, UK @ Metro Radio Arena

08/01 — Dublin, IE @ The Academy, Middle Abbey Street

08/02 — Belfast, UK @ SSE Arena

08/04 — Batley, UK @ Aberdeen Exhibition and Conference Centre

08/06 — Manchester, UK @ Manchester Arena

08/07 — Birmingham, UK @ Genting Arena

08/10 — London, UK @ The O2

08/11 — London, UK @ The O2

Plusz egy remekmű tőlük, csak, hogy az új album érkezéséig is legyen mit hallgatni! :)

 

 

 

Killswitch Engage, metalcore, Jesse Leach, betegség

 

 

Szólj hozzá!


Diana Krall a Müpában!

Diana Krall a Müpában!

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Diana Krallt, az talán a szépség lehetne... Megjelenését, lemezeinek hangvételét és a zenéje által sugallt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

40 év után Budapestre jön NENA – hány lufit hoz?

A 99 Luftballons előadója, a német popkultúra egyik legikonikusabb énekese, Nena Budapestre is elhozza slágereit Wir Gehören Zusammen (Összetartozunk) című, több mint négy évtizedet felölelő turnéjával. A kétórás show október 21-én érkezik a Barba Negrába.

Vigyétek el őket lassúzni! Filmmel, koncerttel és lemezzel ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag

Egész estés filmmel, nagyszabású koncerttel, valamint válogatáslemezzel és új dalokkal ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag, Lovasi András (Kispál és a Borz) és Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) közös zenekara.
Új koncertek