Hivatalosan is kiszállt a zenekarból a Lamb Of God alapítója

2019/07/26  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Ha az elmúlt néhány évben láttad játszani élőben a Lamb of God-ot, feltűnhetett, hogy már jó ideje nem az alapító-dobos Chris Adler adja a ritmus... A zenekar azonban csak nemrégiben jelentette be hivatalosan, hogy a zenekar állandó dobosa most már az eddigi turnézenész, Art Cruz.

Hivatalosan is kiszállt a zenekarból a Lamb Of God alapítója

A Lamb of God a Facebook oldalán tett közzé egy posztot, melyben az európai turnéról is szó esik.

“Kedves Lamb of God rajongók,

múlt héten tértünk vissza egy fantasztikus európai turnéról, mely során sok fesztiválon játszottunk, és az észak-amerikai turnéról, amikor is a Slayert kísértük el utolsó útjára. Alig várjuk, hogy folytassuk ezt a lendületes utat, és beleugorjunk a következő lemez munkálataiba.

Szeretnénk hivatalosan is üdvözölni a csapatban Art Cruzt, akivel már jó néhány éve együtt zenéltünk a turnékon, és aki a Lamb of God legújabb tagja. Art csatlakozni fog hozzánk a stúdióban is, ahol nemsokára elkezdünk dolgozni az új albumon.

Rendkívül büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt két évtizedben véghezvittünk. Szeretnénk megköszönni Chris Adlernek a rengeteg munkát, amit az évek során a zenekarba tett, és a jövőre nézve a legjobbakat kívánjuk neki.

Köszönjük nektek,
John, Mark, Randy & Willie”

Adler a zenekar pályafutása során az összes eddigi albumon játszott. Azt pontosan nem tudni, hogy Adlernek van-e azóta új zenekara, csak annyit, hogy időszakosan be szokott ugrani ide-oda játszani.

 

A tettes megvan, a Lamb of God gitárja még mindig sehol...

Lamb Of God, Chris Adler, Art Cruz, dobos

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek