KLIPPREMIER! Itt a Meg Egy Cukorka első klipje, nagylemez október végén

2021/10/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A budapesti art-rock trió gőzerővel készül "Keresem" című albumuk megjelenésére, illetve lemezbemutató koncertjére. Az elkövetkezendő hetekben folyamatosan új dalok fognak érkezni a zenekartól, most egy olyan szerzeménnyel jelentkeznek, mely a mámoros melankólia hangulatát kívánta megörökíteni.

Itt a Meg Egy Cukorka első klipje, nagylemez október végén

A HARDY-TECHNO a zenekar második single-je az október 25-én megjelenő lemezéről. Legújabb daluk több szempontból is különleges lehet a rajongók számára, ugyanis az elmúlt egy évben már hallhatták a zenekar fellépésein. A számhoz most elkészült el a hatéves zenekar első videóklipje Tóth Emese rendezésében, ami megörökíti az éjszakában való tébolygás hangulatát, és persze az árat, amivel jár ez az önfeledt szórakozás...

"Elrugaszkodás, repülés, zuhanás. Nagyjából így lehet jól körülírni a dalt. A vidám, lendületes hangszereléshez őszinte szöveg társul, melyben megcsillannak a melankólia szilánkjai. Bemutatja, hogy mekkora hullámokat élhet át egy ember a legmagasabbtól a legmélyebb pontokig" – meséli Hárs Barna, a dal szerzője.

Az októberi lemezpremier után négy nappal az Instantban élőben is bemutatják legfrissebb szerzeményeiket.

Meg Egy Cukorka, HARDY-TECHNO, Keresem

 

 

Szólj hozzá!


Diana Krall a Müpában!

Diana Krall a Müpában!

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Diana Krallt, az talán a szépség lehetne... Megjelenését, lemezeinek hangvételét és a zenéje által sugallt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

40 év után Budapestre jön NENA – hány lufit hoz?

A 99 Luftballons előadója, a német popkultúra egyik legikonikusabb énekese, Nena Budapestre is elhozza slágereit Wir Gehören Zusammen (Összetartozunk) című, több mint négy évtizedet felölelő turnéjával. A kétórás show október 21-én érkezik a Barba Negrába.

Vigyétek el őket lassúzni! Filmmel, koncerttel és lemezzel ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag

Egész estés filmmel, nagyszabású koncerttel, valamint válogatáslemezzel és új dalokkal ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag, Lovasi András (Kispál és a Borz) és Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) közös zenekara.
Új koncertek