Különleges stúdióban, ráadásul Angliában veszi fel lemezét a magyar stoner zenekar

2018/04/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A szegedi stoner rock-ban utazó Dungaree zenekar a 2016-ban megjelent Bipolar World című lemeze után április közepétől Londonban veszi fel soron következő nagylemezét.

Különleges stúdióban, ráadásul Angliában veszi fel lemezét a magyar stoner zenekar

A Dungaree 2014 nyarán alakult Szegeden.  A grunge és a stoner rock stílust képviselő együttes első, háromszámos EP-je 2015 tavaszán jelent meg, ezt követően 2016 augusztusában adták ki első nagylemezüket Bipolar World címmel.  A Dungaree-t 2015-ben beválogatták a Wacken Metal Battle tíz legjobb magyarországi zenekara közé, Global Battle of Bands megmérettetésen pedig a zsűri kedvenc zenekara lett. A Petőfi Rádióban 2016-ban a Glazed Eyes című daluk elnyerte a Hónap Dala címet.

A zenekar tagjai:

László Gergely (ének),
Horváth Zoltán (gitár),
Balogh Attila (basszusgitár),
Dencs Dominik (dob).

A zenekar nem is akárkivel dolgozott együtt Londonban: a méltán híres Grammy-díjas producer, Liam Watson kezei közé kerültek. Liam Watson fémjelzi többek közt a White Stripes – Elephant című lemezét, továbbá a zenekarhoz stílusban közelebb álló Electric Wizard is a Toe Rag stúdió falai között készítette el már három lemezét is. A stúdió különlegessége, hogy a mai trendektől eltérően, teljesen analóg módon történik a felvételek készítése. Tiszta a 60-as évek!

A Dungaree zenekar elnyerte a Hangfoglaló Program támogatását 2018-ban

 

NKA, Hangfoglaló, pályázat, támogatás, Dungaree, új lemez

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek