Magyarországot elkerülve juthat ki az Eurovízióra a Carson Coma

2025/02/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu,

Ha ez sikerülne, 2019 óta először léphetne magyar előadó az Eurovízió színpadára – olvastuk a 24.hu cikkében. Amúgy is megmondták, hogy Nyugatra mennek a keleti zenészek... :)

Fotó: Carson Coma/FB

Magyarország öt éve nem indít versenyzőt a világ leghosszabb ideje futó, évente több mint százmillió nézőt vonzó dalversenyén. A hazai előadóknak így nem sok esélye maradt eljutni az Eurovízió színpadára, de hogy ez mégsem mission impossible, azt a Carson Coma mutatja meg idén.

Szintén a lap szintén mai híre: Putyin saját Eurovíziós Dalfesztivált hoz létre. A szervezőbizottság elnöke Dmitrij Csernyicsenko, az ország védelméért, illetve az űriparért felelős miniszterelnök-helyettes...Epic.

"Bár az MTVA az elmúlt években egyszer sem indokolta meg érdemben, hogy miért léptünk ki a versenyből, 2019-ben a hazai és a nemzetközi sajtó is arra jutott, hogy a rendezvény valószínűleg túlságosan LMBTQ-párti és multikulti lett a magyar kormány és közmédia ízlésének. A Dal nézettsége mindenesetre az utóbbi években jól láthatóan csökkenni kezdett, azok a hazai előadók pedig, akik továbbra is szerettek volna az Eurovízió színpadára lépni, kénytelenek voltak más lehetőségek után nézni"írja a lap.

Hat hónapig tartott a selejtezőre történő előválogatás, 48 országból 1200-an indultak. A Carson Coma aközé a több mint kétszáz versenyző közé jutott be, akik megmérettethetik magukat az elődöntők során. Még be kell jutniuk a helyi döntőbe, és meg is kell nyerniük azt a többi, körülbelül tizenöt-húsz versenyzővel szemben.

A szabályok nem tiltják, hogy másik nemzet színeiben versenyezzen a zenészember: San Marino – mivel túl aprócska ahhoz, hogy minden évben saját versenyzőt delegáljon –  immár negyedik éve rendez olyan válogatót, amelyre a világ bármely országából lehet jelentkezni. Így fordulhatott elő, hogy a Carson Coma San Marino válogatóján próbált szerencsét, a selejtező frissen bejelentett elődöntős eredményei alapján pedig akár esélyesek is lehetnek a nevezésre.

Nem példa nélküli a dolog:

"A rendszerváltás előtt, amikor a keleti blokk országai nem vehettek részt a versenyen, Mándoki László és Késmárky Marika az NSZK színeiben versenyeztek a Dschinghis Khan formáció tagjaiként, és 1979-ben a 4. helyet szerezték meg Jeruzsálemben” – magyarázta a portálnak Madura Máté kommunikáció- és médiaszakértő.

A San Marinó-i válogató elődöntőjére várhatóan február végén kerül sor, a döntőt pedig március 8-án tartják. A 24.hu megkereste a zenekart is a témában, de a Carson Coma egyelőre nem kívánt nyilatkozni, így nem tudjuk, mi lesz a versenybe benevezett dal sem.

Akármi is: HAJRÁ, SRÁCOK!!!

 

33 lemez, 352 dal, dupla sold out Wembley: Carson Coma 50 jubileumi életműkoncert

 

Nyugatra mentek a keleti zenészek – minisorozat készült a Carson Coma európai turnéjáról

 

Carson Coma, Eurovízió

 

 

Szólj hozzá!


Madách 2.0 – színházba megy ismét az AWS

Madách 2.0 – színházba megy ismét az AWS

Ne tessenek félreérteni, nem a Madách Színházba mennek, hanem – ahogy nyolc éve – Madách: Ember tragédiája című műve kapcsán készült...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Jello Biafra az új ellenállás dalává alakította át a Dead Kennedys ikonikus számát

A punklegenda a Necrot és a The Calaveras Brothers társaságában lépett fel a denveri Marquis Theaterben.

Víz, Zene, Virág – Republic, Tankcsapda, Rúzsa Magdi

Látványos programokkal, műrepülő-bemutatóval, vízi karnevállal, tóátúszással, ingyenes családi programokkal, kedvezményekkel tér vissza 2025-ben a "Víz, Zene, Virág Fesztivál" Tatán júniusban – meseszép helyen, festői környezetben.
Új koncertek