Még mindig nem tudjuk, hogy a Lorna Shore megtartja-e a düreres koncertjét – az ázsiai turnét lemondták

2020/01/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Mondjuk, a Dürerbe márciusban jönnek, addigra csak sikerül leakasztani valahonnan egy frontembert, viszont érthető, hogy a december 23-i szakítás után januárban még messzire nem jutnak, még ha találnak is valakit. Bár láttunk már beugró embert kottából dobolni... Éppen a Dürerben.

Fotó: Lorna Shore/FB

Ahogy azt mi is megírtuk, a Lorna Shore december 23-án kipenderítette a frontemberét, CJ McCreeryt. A zenekar nem kommentálta a döntést, ennyit írtak (új fotót még nem készítettek, mindegyiken rajta van még CJ):

Rövid, velős, a történethez azonban hozzátartozik, hogy a frontember bántalmazás,  rasszizmus és szexuális visszaélés miatt került az internet fekete felhőjébe, bírósági eljárás eleddig nem indult ellene.

Az év így viszont nem indult túl jól a metálbanda számára, rögtön elsején lemondták közelgő ázsiai turnéjukat:

A Dürer Kertbe március 25-én érkezik a Faces Of Death elnevezésű turné, amelyben a főfellépő, a lengyel Decapitated mellett koncertet ad a kanadai Beyond Creation, a brit Ingested, az idén alakult Viscera – és ha sikerül addigra pótolni a veszteséget, az amerikai deathcore csapat, a Lorna Shore.

Az új albumuk elméletileg január 31-én jön ki, de ahogy a FB-bejegyzésben írták, vannak viták, amint megtudnak valamit, szólnak. Az biztos, hogy december elején felkerült róla egy szám a videómegosztóra, még szintén McCreeryvel – embernek hogy lehet ilyen hangja...? :)

Faces Of Death turné, Dürer kert, Lorna Shore, CJ McCreery, botrány, metal core

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek