Megvan a legjobb 10 cirkuszos dal – lehet szavazni!

2019/11/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Ahogy arról mi is hírt adtunk, Kötéltánc elnevezéssel dalpályázatot hirdetett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ. Az ötvenkilenc szerzőtől a legkülönbözőbb zenei stílusokban beérkezett pályaművek közül a Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije tíz dalt juttatott egyenes ágon a döntőbe.

Megvan a legjobb 10 cirkuszos dal – lehet szavazni!

Először úgy volt, hogy a pályázat döntőjét – A magyar dal napjához kapcsolódóan – szeptember 9-én este tartják a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a zsűri által kiválasztott dalokat koncerten adhatják elő élőben szerzőik vagy előadóik. Az est végén hirdetik ki a győztes dalt és a további helyezetteket. Aztán kitolták a nevezési határidőt szeptember végére, ezzel együtt természetesen megváltozott a gála időpontja is: november 26-án rendezik meg, a porondmester pedig Harsányi Levente lesz.

A zsűri tagjai:

Molnár György 'Elefánt' – Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros

Szakál László – a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője

Szente Vajk – Jászai Mari-díjas színész, rendező

Szomor György – színész, dalszövegíró

Polyák Lilla – énekesnő, színésznő

Varró Dániel – József Attila-díjas költő

Keresztes Ildikó  – énekesnő, színésznő

A dalokat az alábbi linken hallgathatod meg, kedvencedre november 10-ig adhatod le az anonim szavazatodat:

Szavazni szeretnék!

Forrás: Fővárosi Nagycirkusz

Fővárosi Nagycirkusz, pályázat, dalszerzők

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek