Most megtudhatod, hogy melyik iskolába jártak a zenészek!

2024/09/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A dalszerzők napja alkalmából rendhagyó koncerteket szerveznek, amelyek során saját szerzeményeivel látogat vissza egykori iskolájába 12 ismert és közkedvelt dalnok, köztük Hegyi Dóra, László Evelin, Lázár Domokos, Molnár Tamás és Szabó Balázs.

Most megtudhatod, hogy melyik iskolába jártak a zenészek!

A dalszerzők napját Magyarországon minden évben október 8-án tartják. Először 2018-ban az Artisjus Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött dolgozó dalszerzőkre, zenei alkotókra, az értékteremtő munkájukra, és a dalok értékközvetítő szerepére. A dátum azért októberben van, mert 1967-ben, a kultikus Bosch klubban ekkoriban játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát az Illés-együttes előadásában. Ez az esemény hatalmas lendületet adott a hazai könnyűzene fejlődésének, és mint ilyen, áttételesen a népszerű koncerthelyszíneket és fesztiválokat megtöltő mai magyar szerzők és előadók sikereinek is előfutára volt.

A szerzők beszélgetéssel egybekötött szólókoncertek keretében mesélnek a diákoknak a dalok születéséről és a dalszerzés öröméről, céljuk átadni a fő üzenetet: a dal érték.

Az iskolában eltöltött évek fontos inspirációforrást jelenthetnek nem csupán az alkotók, de mindenki számára. Ebben az időszakban alakul a személyiség, változik és erősödik meg az egyéni értékrend, valamint sokasodnak a személyes élmények. Az idei dalszerzők napjának üzenete is erre rezonál: zeneszerető közönséget és közösséget formálni, mesélni a dalok mögötti történetekről, ezáltal közelebb hozni azokat a hallgatóhoz, emellett pedig a dalszerzői életutat bemutatni és alkotásra ösztönözni az erre fogékony fiatalokat.

A résztvevő szerzők listája és az általuk meglátogatott iskolák:

  • Áron András (Lazarvs, Trillion, Aron Andras & the Black Circle Orchestra, Junior Artisjus-díjas dalszerző) - Lauder Javne Iskola, Budapest

  • Dallos Bogi - Győri SzC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum, Győr

  • Hegedűs Józsi - Békéscsabai SCZ Vásárhelyi Pál Műszaki Szakgimnázium, Békéscsaba

  • Hegyi Dóra (Ohnody, Junior Artisjus-díjas dalszerző) - Lánczos Kornél Gimnázium (Székesfehérvár)

  • László Evelin (A dal 2024 nyertese) - Miskolci SZC Mezőcsáti Gimnázium és Szakképző Iskola, Mezőcsát

  • Lázár Domokos (Esti Kornél, Lázár tesók) - Karcagi SZC Teleki Blanka Gimnázium, Mezőtúr

  • Molnár Tamás (Artisjus-díjas dalszerző) – Újpesti Homoktövis Általános Iskola, Budapest

  • Pápai Joci - Tatabányai SZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola, Tatabánya

  • Pátkai Rozina (Minka) - ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest

  • Sallai László (Platon Karataev, Galaxisok, Felső Tízezer) - Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

  • Sára Gergely (Gege / 6363) - Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium, Budapest

  • Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) – Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debrecen

A koncertek a dalszerzők napját megelőző két hétben, különböző időpontokban zártkörű iskolai rendezvények formájában zajlanak.

„Október nyolcadikán, a dalszerzők napján felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen fontos a dalszerzés, zeneszerzés, dalszövegírás, az alkotóművészet. A dalok törik meg a csendet és töltik be a teret gondolatokkal, érzelmekkel. Idén az iskolákba visszük el ezt az üzenetet fiatal zeneszerzők tolmácsolásában a legnyitottabb rétegeknek, hogy tudják meg ők is, hogyan készülnek a dalok, dalszövegek, hogy mennyi munka és szeretet áll az alkotási folyamat mögött. 2024-ben is zengjen a zene a szíveken, szóljon erről ez az üzenet!” – mondta el Németh Alajos Lojzi, az Artisjus Szerzői Egyesület elnöke: 

Az iskolájukba visszalátogató szerzőktől pár gondolat:

„A Teleki a zenei munkásságom kiindulópontja, sarokköve, legfontosabb helyszíne. Az Esti Kornélt itt alapítottuk Veres Imi barátommal, akivel osztálytársak voltunk. 17 évesen a Teleki volt a természetes közegünk, Achs Károlytól, aki az osztályfőnökünk volt, fontos kulturális referenciákat kaptunk, amit nem elsősorban zenei, hanem szellemi munícióként használtunk a későbbiekben. Megtanultuk, hogy az alkotás elsősorban munka, amibe bele kell állni, amely során másokkal meg kell tanulni együttműködni és meg kell tapasztalni, hogy közösen jobbak vagyunk, mint külön-külön” – foglalta össze Lázár Domokos.

„Az iskolák közeget adnak, kapcsolatokat biztosítanak és alkotóteret jelentenek számomra. Az iskolát, nem a tudás házának, tárának, birtokosának tekintem, hanem egy kreatív térnek, ahol hasonló érdeklődésű emberek egymást kiegészítve, egymástól tanulva, együttműködve új dolgokat hoznak létre. Ez a mai modern dalszerzésben is alapvető, és az iskolai koncertemen is a kooperáció és a közösségi alkotás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. De mindenki másnak is a közös alkotás élményét szeretném a figyelmébe ajánlani. Legyünk együtt kreatívak, elfogadóak és nyitottak mások ötleteire, gondolataira. Mindig van és lesz mit tanulni egymástól” – fogalmazta meg dalszerzők napi koncertjének üzenetét Pátkai Rozina.

„Izgalmas lesz számomra ismét a volt iskolámban játszani. A gimnáziumi évek alatt kezdtem el zenekarban zenélni, a legelső próbánk abban az énekteremben volt, ahol most a diákokkal fogok találkozni, és az első koncertünk is az iskolai tornateremben volt. A gimnáziumi évek pedig dalszerzőként is nagyon formáltak, talán meg is látszódott néha a teljesítményemen, hogy már a zsenge szárnypróbálgatások idején is szinte folyamatosan dalszerző üzemmódban voltam: az iskolai füzetek margói tele voltak potenciális dalcímekkel, befejezetlen versszakokkal és jól hangzó, elkapott idézetekkel. Már akkor is lenyűgözött és a mai napig ámulatba ejt, hogy különálló világokat lehet létrehozni pár akkord és néhány sor segítségével. Az iskolai koncerten is leginkább azt szeretném üzenni a diákoknak, hogy nemcsak a zene, hanem a dalszerzés is mindenkié. Nem kell Paganininek lenni ahhoz egy hangszeren, hogy az ember elinduljon az alkotás útján, ehhez elég némi zenei műveltség, az ember saját látásmódja, és némi kitartás” – mondta el gondolatait Sallai László az iskolába való különleges visszatérés kapcsán.

 

„A dalszerzői pályával valahogy egymást választottuk. Rengeteg kaland, utazás, konyhák, utcák, erdők és színháztermek, barátságok és tábortüzek szegélyezték ezt a formálódást. Amikor én akartam zenészként élni az életem, rengeteg kérdést és akadályt gördített elém, amikor meg elfáradtam, vagy kétségbeestem, akkor ő lépett hozzám egy esős teraszon, és vagy a közönség, vagy a szakma által ragadott karon és vitt tovább. Az életemmé vált, nem tudtam, vagy akartam mást választani. A legjobb és legnehezebb barátom” – osztotta meg gondolatait Szabó Balázs, arról, hogy mit jelent számára a dalszerzői hivatás.

A koncertek a dalszerzők napját megelőző két hétben, különböző időpontokban zártkörű iskolai rendezvények formájában zajlanak.

dalszerzők, dalszerzők napja, iskola, Artisjus

 

 

Szólj hozzá!


Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval ünnepli 23. születésnapját az A38 Hajó

Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval...

Az Európa Kiadó neve már évek óta összeforrt a Hajó születésnapjának megünneplésével, így a magyar alternatív zenei szcéna kultikus...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Phil Collins, Iron Maiden, Billy Idol, Oasis – masszív angolszász dominancia az idei Rock and Roll Hall of Fame beiktatáson

Az idei beiktatási lista erősen az angolszász tengely felé billen: a 2026-ban bekerülő előadók között ott van Phil Collins, Billy Idol, az Iron Maiden, a Joy Division / New Order, az Oasis, Sade, valamint az amerikai vonalat képviselő Luther Vandross és a Wu-Tang Clan is. A Rock and Roll Hall of Fame a névsort keddre virradó éjjel...

NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

Az óbudai Kobuci Kert április 15-én nulladik nappal nyitja meg a 2026-os szezont, majd többnapos nyitóhétvégével indul be a program. Az első hetekben már egymást érik a koncertek: a Zuboly nyitóbuli, a Péterfy Bori & Love Band teltházas estje, a Random Trip születésnap, valamint az Anima Sound System és az Analog Balaton koncertjei...
Új koncertek