Nekik duplán öröm a zene!

2020/09/24  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Egyrészt már övék a zenélés öröme, másrészt eljutottak a HANOSZ tehetségkutatója döntőjéig, ami október 10-11-én lesz az A38-on.

A tavalyi nyertes, az Antares

Tizenkettedik évadának döntő eseményéhez érkezett az Öröm a Zene. A kétnapos rendezvényen 20 határon belüli zenekar mutatkozik be az A38 Hajó színpadán élőben és 6 határon túli együttes videóbejátszás segítségével. A győztes 3 millió forintos jutalmazása mellett 10 kategóriában osztanak ki a szervezők díjakat.

A határon belüli zenekarok élőben versenyeznek az A38 Hajó színpadán, míg  a határon túli együttesek videóbejátszás segítségével mutathatják meg tudásukat.

Valamennyi produkció online is követhető lesz a Hajónapló internetes felületén és a teljes eseményről kép- és hangfelvétel készül.

 

Az Öröm a Zene döntőjében diadalmaskodó zenekar a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kap hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

 

A zenekarok produkcióit 8 tagú szakmai zsűri értékeli a helyszínen. köztük lesz a tavalyi nyertes, az Antares zenekar legénysége.

A döntősök:

Atrox Trauma
Bad Acrobats
Bagatell
Deskavaaay
Doggos
Éjfény
estenden
Feed the Mogul
Filc
Grabovski,
Gidnim« Rém
G.R.B. Band
Kalandor
Kétszemközt
Kontraszt
KVAB
Mudi
Pardon ME
Quack
Szexnuggets
Szintaxis
Ten Big Toxs
TooFar
Ullie
Woodstock Barbie
Zajnal.

Az Öröm a zene díjátadó ünnepséget október 11-én, a zenekari produkciókat követően rendezik meg, amelyen a Hanosz átadja az idei év Öröm a Zene szakmai díjait is 10 kategóriában (az év zenésze – az év könnyűzenei rendezvényhelyszíne* – az év zenepedagógusa – az év felfedezettje – az év hangmérnöke – az év hangtechnikusa – az év világosító és látvány technikusa – az év hangszerjavító műhelye – az év zenei újságírója – az év különdíja) a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeknek.

 

Tavaly a Dürer Kert lett az év helyszíne az Öröm a zene díjátadón

 

Az Év Koncertje 2019 – Íme, a nyertesek!

 

Hanosz, NKA, Hangfoglaló, Öröm a Zene, tehetségkutató, döntő, A38

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek