Nem marad el a decemberi Ákos-koncert az Arénában

2021/11/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Petőfi Rádióban jelentette be Ákos, hogy nagyszabású koncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában december 11-én, szombat este.

Nem marad el a decemberi Ákos-koncert az Arénában

A Híradó.hu beszámolója szerint az énekes zenésztársaival az év utolsó nagy koncertjére különleges zenei repertoárral készül: a legismertebb Ákos-dalok mellett a régi Bonanza Banzai-számokat is játsszák majd. Néhány dal erejéig Menczel Gábor, egykori bonanzás billentyűs is fellép vendégként.

„Látvány tekintetében soha nem spóroltunk, a visszajelzésekből úgy érezzük, előkelő helyet foglalunk el a magyar koncertprodukciók között. Ez most minden korábbit felül fog múlni, ha mindent úgy sikerül összerakni, ahogy azt a tervezőasztalon megalkottuk. Nem szeretnék sokat elárulni, de az már önmagában elképesztő, hogy egy 16 méter magas, 6 méter széles kivetítő lesz a zenészek háta mögött, ami ráadásul közben még ráfolyik élőképekkel a színpad felületére is” – számolt be a részletekről Ákos.

 

Ákos, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a Harry Potter™: A Kiállítás produkció

A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a...

A világ egyik legsikeresebb és legátfogóbb vándorkiállítása már több mint 4 millió látogatót bűvölt meg (sic!) – most pedig Magyarországra...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Budapestre érkezik zenekarával Alice Cooper lánya

November 11-én a Beasto Blanco intenzív, színházi erejű show-val érkezik az Analog Music Hallba. A zenekar frontvonalában Chuck Garric és Calico Cooper – Alice Cooper és Sheryl Goddard lánya – áll, két előadó, akik együtt teremtik meg a banda látványos, teátrális és súlyos hangzásvilágát.

Ilyen egy józan EXTÁZIS

Három év csend és újratervezés után bongor visszatért – és ezúttal nem bújik semmilyen szerep mögé. Az EXTÁZIS a rapper eddigi legőszintébb, legsebezhetőbb anyaga: egy konceptalbum, ahol a rap, a színház és a pszichoterápia határai elmosódnak.
Új koncertek