Petruska és a The Bits képviseli Magyarországot a világméretű John Lennon megemlékezésen

2020/10/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

2020. október 9-én lenne 80 éves a 20. század egyik legmeghatározóbb zenésze, erre emlékeznek egy több mint 3 órás virtuális rendezvényen a világ minden tájáról érkező előadók és rajongók – írja a Vaskarika.

A The Bits már többször is játszott a liverpooli Cavern Club színpadán, azon a legendás színpadon, ahol a Beatles is majd' 300 alkalommal lépett fel a 60-as évek elején

A világ Beatles és John Lennon rajongói ingyenesen nézhetik az október 9-én este Liverpool-i idő szerint 8-kor (azaz magyar idő szerint este 9-kor) kezdődő műsort a Facebookon és párhuzamosan a YouTube-on is.

A mintegy hatvan meghívott előadó között két magyar is lesz.

"...Egy műsorban szerepelhetünk a világ Beatles nagyágyúival az USA-tól Japánig, ami nagyon megtisztelő. Másnap pedig találkozhatunk a budapesti Muzikumban mindazokkal, akik velünk együtt szeretnék John Lennon legjobb dalait egy élő koncerten hallgatni" - mondta Derecskei Zsolt, a The Bits vezetője.

"John Lennon 80. születésnapja fontos ünnep az életemben, hiszen egy olyan emberről van szó, aki egészen kiskorom óta példaképként adott erőt, hogy gitárt ragadjak, és tegyem bele a legnyersebb, legőszintébb gondolataimat..." – nyilatkozta Petruska András.

(Vaskarika)

Ugyanazon a  napon, amikor a The Bits a Muzikumban lép fel, Petruska András a Gerbaud Kávéházban ad akusztik koncertet Temesvári Bence hegedűssel és Sárközi Dina énekesnővel – trióvá kiegészülve. A koncerten első két albumának akusztikus, folk-rock hangulatát idézi meg a közönség előtt.

 

Bárki is komolyan veszi John Lennon gyilkosának bocsánatkérését?

 

 

 

 

 

John Lennon, online megemlékezés, Petruska, The Bits, Muzikum

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek