Placido Domingo fia írta a Virtuózok főcímzenéjét

2020/07/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Ifj. Placido Domingo írta a főcímzenét a komolyzenei tehetségkutató műsor hatodik évadához, amely Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett idén Szerbia tehetségeit is bemutatja majd.

Fotó:  Placido Domingo Jr. /FB

Mindegyik országból négy-négy fiatal tehetség kerül be a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsorfolyamba; a mostani, nemzetközi mezőnyben az eddigi győztesek is indulhatnak. A jelentkezési korhatár a zenész szólistáknál 18 év, az énekeseknél 20 év lesz; a nevezéseket vasárnapig várják a jelentkezes.virtuozok.hu weboldalon. A négy-négy indulót mindegyik országban nemzeti zsűri választja ki, majd a műsorfolyam nemzetközi zsűrijében a résztvevő országokat egy-egy zsűritag – Magyarországról Miklósa Erika operaénekes – képviseli.

Ifj. Placido Domingo elmondta: azért fontosak a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutatók, mert sok fiatalt inspirálnak, megmutatják, mit lehet elérni már ifjú korban is, persze csak sok-sok munkával.

A Virtuózok ráadásul az emberi oldalát is felmutatja a zenélésnek, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a pop-, hanem a klasszikus zenében is komoly eredményekre lehet jutni már fiatalon – emelte ki a spanyol zeneszerző.

Ifj. Placido Domingo elmondása szerint a Virtuózok hatodik évadának általa írt főcímzenéjét hétfőn vették fel a Budafoki Dohnányi zenekarral, és elégedett az eredménnyel. Mint megjegyezte, egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.

A főcímzenéből később egy kibővített változat is készül, amelyet a tervek szerint id. Placido Domingo vezényel majd a Virtuózok fináléjában.

Hogy teljes legyen a kép: Plácido Domingo operaénekes 2018 óta a Virtuózok egyik tulajdonosa, (James Corden nemzetközileg ismert médiaszemélyiség cége pedig a műsor nemzetközi forgalmazója). Erről itt olvastunk. Ezidőtájt a magyar tulajdonosok azt nyilatkozták, hogy remélik, Plácido Domingo  – mint befektető is – lendületet ad majd a Virtuózok márkának. Azt legrosszabb álmaikban sem gondolták, hogy alig egy év múlva elindul az a folyamat, ami a zaklatási botrányba keveredett énekes gyönyörűséges karrierjét viszonylag hamar lenulázza, és presona non grata lesz a világ leghíresebb operaházaiban. S a dolgon az sem segített igazán, hogy végül a művész bocsánatot kért.

A két Domingo egyébként nemrég járt Magyarországon, már javában állt a zaklatási bál, amikor a Plácido Domingo Classics fesztivál kiemelt eseményén, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum nyitókoncertjén duetteztek.

Mindeközben tárgyalások folynak arról, hogy Spanyolországban is elinduljon a Virtuózok, az ottani műsorban ifj. Placido Domingo is zsűrizik majd.

Az már a mi hibánk, hogy a videó címét vírusosnak olvastuk... :)

 

 

Virtuózok, komolyzenei tehetségkutató, tévé, Ifj. Placido Domingo, főcímzene

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek