Ringo Starr immár hivatalosan is lovag lett!

2018/03/21  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Március 20-án ünnepélyes keretek közt lovaggá ütötték a The Beatles zenekar egykori dobosát, az idén 78. életévét betöltő Ringo Starr-t.

Fotó: Pitchfork

Sir Ringo Starr (születési nevén Richard Starsky) 53 évvel azután tért vissza a Buckingham-palotába, hogy a The Beatles zenekarral együtt átvették a Brit Birodalomrend Érdemérmét. A keddi ceremónián maga Cambridge hercege Vilmos súlytott le rá a megszokott kardmozdulatokkal, de természetesen jelen volt II. Erzsébet Brit királynő is.

Az egykori Beatle az ünnepség után azt nyilatkozta, hogy nagyon sokat jelent neki ez a kitüntetés, mert ezzzel elismerik eddigi munkásságát. A sajtó képviselőinek azon kérdésére, hogy szeretné-e ha ezentúl Sir Ringo-nak vagy Sir Richard-nak szólítanák a következőképpen reagált: "Még nem tudom. Nagyon új ez az egész, és még nem tudom hogy kell megfelelően használni."

Majd odafordulva egy újságíróhoz viccesen hozzátette: "De elvárom, hogy ti használjátok!"

Arra a felvetésre, hogy mit fog csinálni az érmével, egyszerűen annyit felelt: "Reggelinél fogom viselni."

Az újdonsült lovag azt is elárulta, hogy egy hete együtt vacsorázott régi barátjával Sir Paul McCartney-val, aki már 21 éve tagja a lovagrendnek, és azon viccelődtek, hogy milyen mélyről jöttek, és milyen magasra kerültek. Majd Sir Paul annyit mondott jótanácsként a ceremóniát illetően: "Csak mosolyogj!"

Sir Ringo-t felesége, az egykori Bond-lány Barbara Bach kísérte az átadásra.

Fotó: Yui Mok/PA Images/INSTARimages.com

Forrás: variety.com

Akiket a királynő lovaggá ütött: zenészek a SIR-klubban

 

Ringo Starr, Vilmos herceg

 

 

Szólj hozzá!


A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön...

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.
Új koncertek