Szenes Iván Slágermúzeum nyílik Józsefvárosban

2019/09/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Több mint tízezren vettek részt a Szenes Iván tiszteletére tartott Jubileumi Emlékkoncerten. A rendezvényt ezúttal még különlegesebbé tette, hogy Szenes Iván idén lenne 95 éves, továbbá a rendezvényen került sor az emlékház szimbolikus alapkőletételre.

Fotó: jozsefvaros.hu

A 350 millió forintos állami támogatással, három épület együtteséből kialakított sokoldalú helyszín nemcsak múzeumként, hanem könnyűzenei adattárként, kutatóközpontként és élményházként is szolgál majd Szenes Iván egykori lakhelyén, a Rezső téren.

„Óriási dolog, hogy a múzeum létrejöttével meg tudjuk mutatni az embereknek, hogy hol, milyen környezetben születtek a híres magyar könnyűzene és operett nagyságai. Édesapám dolgozószobájához egy babona is fűződik, miszerint, ha valaki betért ebbe a szobába, azzal elkezdtek jó dolgok történni...” – fűzte hozzá Szenes Andrea.

A hagyományokat követve a koncert részeként átadták a Szenes Iván Művészeti díjakat. Balázs Péter Szenes Iván színdarabjaiban alakított szerepeiért és színigazgatóként a Szenes-művek nagy sikerű színpadra állításáért kapta meg a díjat. Balázs Klári a Szenes Andor és Iván-dalok különleges humorú előadásával nyerte el az elismerést, Koós Réka pedig a fiatal női tehetségnek járó díjat vehette át.

 

Szenes Iván Slágermúzeum

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek