Turnévideóval jelentkezik a nyári koncertdömping után a Belau

2018/09/16  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

A zenekar mindössze két éve alakult, de azóta több mint 150 koncertet adtak 21 országban – fesztiválokon és klubokban egyaránt. Most megpróbálták az elmúlt időszak turnépillanatait egyetlen videóba foglalni, de hamarosan friss dalokkal és lemezzel is jelentkezik a formáció.

Turnévideóval jelentkezik a nyári koncertdömping után a Belau

A Belau körülbelül két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, elektronikával átitatott dalaival. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. 

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció két év alatt több, mint 150 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 21 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is. 

A Belau friss videója az elmúlt, koncertekkel teli időszakra reflektál, első lemezük turnéjának egyfajta zárásaként. A második Belau lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar az őszi időszakban folytatja a külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai nagyváros klubjaiban is megfordulnak majd.

Belau, video, Island of Promise, Fonogram-díj, turné

 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek