Új albummal (fel)támad a NEO!

2019/06/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Idén ősszel új anyaggal jelentkezik a NEO, az elektropop hazai meghatározó zenekara.

Új albummal (fel)támad a NEO!

A NEO az elmúlt 20 évben számos slágerlistás dalt, videóklipet készített, valamint minden létező hazai díjat (sőt több külföldit is) besöpört. Koncertturnéik során bejárták Európát, és játszottak az összes hazai fesztivál nagyszínpadán. A Kontroll című film zenéje is a NEO nevéhez fűződik.

1998, az alapítás éve óta játszottak a Faithless, a Depeche Mode, a Morcheeba és a Duran Duran előtt, bezsebeltek egy raklap díjat, kiadtak 5 albumot, ebből 2 aranylemez lett, bejárták az ország fesztiválszínpadait, turnéztak külföldön, átestek tagcseréken, most duóként működnek.

Milkovics Mátyás  – alapító, zeneszerző, producer – mellé Izsó Bogi csatlakozott énekesnőként. Az új felállás első közös gyümölcse a Neon Love című dal.

 

A dalra jellemző, 80-as évek hangulatát idéző synthwave műfaj nem először fordul elő a NEO történetében. A zenekar a megalapítás óta többször is írt már dalt ebben a stílusban, ami nem meglepő, hiszen ez Milkovics egyik kedvenc zenei korszaka, és nem mellékesen ilyenkor vetheti be igazán a vintage analóg szintetizátor arzenálját... Az új NEO dalokban keverednek a mai elektronikus underground, synthwave, dream pop, future bass és a modern U.S. pop elemei, melyek egyedi hangzásvilágot teremtenek.

Az új anyag beharangozó dala az elektropopos Resonate:

 

Jelenleg egy látványban is átalakult NEO live-ra készülnek, amit 2019 őszétől láthat és hallhat a közönség. A friss dalok mellett persze a közönségkedvenc NEO-számokat is játszani fogják, igaz, új verzióban.

Neo, eletropop, új album turné, Milkovics Mátyás, Izsó Bogi

 

 

Szólj hozzá!


Kastélyházibuli újratöltve!

Kastélyházibuli újratöltve!

Újból megrendezik a baráti zenekarok összefogásából született La Boumot – akit érdekel, tavaly milyen volt, a HBO Go kínálatában megnézheti.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Kell valami, amibe kapaszkodhatunk – egy különleges koncerttel emlékezik az AWS Siklósi Örsre

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.

A Tankcsapda klasszikusa az idei Campus Fesztivál himnusza

A „Campus edition - Éld meg a pillanatot!" címre keresztelt szerzemény nem ismeretlen a zenekedvelők számára, ugyanis az alapja a Tankcsapda 'Ülj le mellém' című dala.

87 ezren fesztiváloztak a Campuson

A fesztivál nyitását nagy várakozás előzte meg mindenki részéről: a koronavírus-járvány miatt két éve nem volt nagy nyári fesztivál Magyarországon, idén a Campus volt az első, amelyet négy teljes értékű nappal szerveztek meg Debrecenben. Az eseményen a szervezők közlése szerint 87 ezren vettek részt.

Korda György is az EFOTT-on landol

A zenei szakma hazai krémje (pl. Halott Pénz, Wellhello, Follow The Flow, Bagossy Brothers Company) és a külföldi headlinerek (Scooter, Flo Rida) mellett a retró nagyágyúi is fellépnek az idei EFOTT-on.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek