Mamma Mia!

Újabb nagy visszatérő: La Roux

2019/11/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Tíz évvel a La Roux debütáló albumának megjelenése után a duó megmaradt tagja, Elly Jackson bejelentette, hogy visszatér a zenei életbe.

Újabb nagy visszatérő: La Roux

A visszatérést a ma már jól bevált módon készítették elő: Back at it” – írta Jackson szeptemberben a Twitteren, s a bejegyzés mellé egy fotó került, amely egy stúdióban készült róla. Logóját is frissítették, jelezve, hogy a visszatérés küszöbön áll...

Erre jól emlékszünk, ugye?

A La Roux legutóbb 2014-ben jelentettett meg lemezt. A Trouble in Paradise nem volt egy kifejezett kereskedelmi siker, de a kritikusok szerették. Elly Jackson – a duó másik tagjával,  Ben Langmaid-del elváltak az útjaik még a megjelenés előtt – az akkori interjúkban lelkesen beszélt arról, hogy mi lesz a következő lépés, az évek azonban jöttek-mentek a La Roux visszatérésének leghalványabb jele nélkül.

A róla szóló cikkek szerint a Trouble in Paradise turnéja nem igazán váltotta be a reményeit, és a gondot nem a közönség vagy a fogadtatás okozta, hanem belül romlott el benne valami... Mindig is problémát jelentett számára a mainstream, és az, hogy megőrizze zenei hitvallását a divat sodró áramlatával szemben. Azt nyilatkozta, az utolsó album után elveszettnek érezte magát, úgy szakmailag, mint emberileg. S akkor ez az elveszettség kiterjedt arra, ami átmenetileg teljesen behúzta a kéziféket az érvényesülésében: elment a hangja. Nem találtak csomókat vagy gégefőgyulladásra utaló tüneteket, így orvosai azt hitték, hogy ez csak rák lehet. De szerencsére nem, a hangja csak egyszerűen eltűnt...

Ha egy énekesnek azzal kell szembesülnie, hogy nincs hangja, bőven elég egy mély egzisztenciális válság kiváltásához, de Jackson szerint a hangjának elvesztése az életében örvénylő események tünete és oka is volt egyszerre.

Örülünk, hogy ez az örvénylés végül a "visszadobta" a felszínre a La Roux-t, s bár újra kellett énekelni tanulnia – Elly Jackson a régi (vagy új?), külön köszönet ezért új menedzserének, David Bianchinak, aki a kezdeti noszogatás után aztán békén hagyta addig, amíg el nem készült a La Roux3.

A Supervision album tehát február elején jelenik meg, itt lehet előrendelni, indul a turné is (az európai menetrend így néz ki: 2020.02. 05 – London, 02.11 – Párizs, 02.13 – Amszterdam, 02.15 – Berlin), márciusban az USA-ban tesz egy nagy turnékört, és itt az új videó is:

A dal utolsó szava megvan? :)

 

 

 

La Roux, Elly Jackson, visszatérés, turné, új lemez

 

 

Szólj hozzá!


Egy darabig csaknem minden évben jöttek, aztán kimaradt öt: Asking Alexandria júliusban újra Budapesten

Egy darabig csaknem minden évben jöttek, aztán...

Danny Worsnoppal az élen s új lemezzel tér vissza magyar rajongóihoz az Asking Alexandria. A metalcore csapat július 2-án hetedik albumát mutatja be...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tökéletes hír Halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

A Budapesti Fesztiválzenekar megvalósítja az álmod

Amennyiben az a vágyad, hogy a a BFZ mutassa be – Fischer Iván vezényletével – a darabodat egy nagyszabású szabadtéri koncerten.

Ne törődj vele, hogy mit mondanak - Koncz Zsuzsa dalai még mindig aktuálisak

Egyre többször érezhetjük azt, hogy a régebben pályán lévő előadók régi dalai újra aktuálisak, vagy talán aktuálisabbak is, mint amikor megszülettek. Nincs ez másként Koncz Zsuzsával sem, aki a minap a Művészetek Palotájában adott telt házas koncertet, Szabadnak születtél címmel.
Új koncertek