Volt egy fiú – Kiderült, mi történt azon a bizonyos Karthago koncerten

2021/02/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Zárt körű megemlékezést tart a Karthago együttes február 13-án szombaton 12 órakor a budapesti Rockmúzeumban abból az alkalomból, hogy negyven éve hunyt el egy fiatal fiú a zenekar székesfehérvári koncertjén. Mint tudjuk, emlékére született meg a Requiem című dal. Egy régebbi cikkünket idézzük fel az alábbiakban, az MTI frissítésével.

Volt egy fiú – Kiderült, mi történt azon a bizonyos Karthago koncerten

A  "halottas dalt", a Requiemet csak egyetlen egyszer akarta eljátszani a zenekar, de a számot körbelengő legenda és titokzatosság miatt végül az együttes himnuszává vált, s azóta sem maradhat el egyetlen koncerten sem. A fáma úgy szólt, hogy a 16 éves fiút halálra taposta a tömeg azon a '81-es fehérvári koncerten – ez azonban nem igaz.

Ugye eljössz még, ha hallod majd az elefánt-dübörgést. ...– szól a híres sor, amely megerősítette az akkori mendemondát, és a legendák közé emelte a zenekart, azt a bizonyos koncertet és a fiút is, akiről csak annyit lehet tudni, hogy 16 éves volt és Dezsőnek hívták. A dalt még azok is ismerik, akik sosem jártak a zenekar koncertjén.

A Karthago himnuszává vált dal YouTube-nézettsége különböző változatokkal összességében tízmillió felett van, a zenekar minden koncertjén a műsorára tűzi.

Hatala Csenge újságíró azonban utánajárt a történetnek, és a valóság sokkal prózaibb, mint a legenda – bár ugyanolyan szomorú. Az oknyomozás során kiderült, hogy a srác egy csöves galeri tagja volt, de a szülők és a barátok állítása szerint sosem szipuzott – a ragasztó volt akkoriban a kor elterjedt és mindenki számára elérhető drogja. Valami azonban történhetett azon a napon és azon a koncerten: feltehetően valamilyen gyógyszert vett be és arra ivott: halálát hirtelen szívmegállás okozta, nem a tömeg taposta agyon és nem dőlt rá a díszlet.

A korabeli kommunikációt megélehetősen kontrollálták, s az is jellemző volt az irányított társadalmi hozzáállásra, hogy a szocialista fiatalok soha semmilyen körülmények között sem drogoztak... Ez lehet az oka annak, hogy a tömegtaposós verzió kezdett elterjedni – internet híján az információk közül az került ki, amit a központ is megfelelőnek gondolt és jóváhagyott. Még a család sem tudta meg akkor az igazságot. Ráadásul kapóra jött az akkori hatalomnak, lehetett vele riogatni, hogy ne járjanak efféle koncertekre a fiatalok, mert megtörténhet, hogy agyontapossák őket.

A ballada először a zenekar bizonyos tagjai számára is nyálasnak tűnt, a kompomisszum úgy szólt, hogy egyszer eljátsszák, aztán kiderül, hogy fogadja a közönség. A dal óriásit robbant.

Itt már nincs mese, ezt szerintem már életem végéig kell énekelni... – mesélte TakátsTamás egy felvételen, hozzátéve, hogy amikor a dalpreimer alatt körbenézett, tagbaszakadt rockereket látott sírni.

"A Requiem sikerre volt ítélve, és bár a számot nem tiltották be, a pártbizottság utasítására a hanglemezgyár nem reklámozta a kislemezt, amelynek csupán a B oldalára kerülhetett, egy fehér egyentasakba csomagolva. A kábítószer használatával összefüggésbe hozható haláleset összeegyeztethetetlen volt a szocialista kultúrával" – fogalmazott korábban Szigeti Ferenc.

A legenda híre átjutott a határon is: a Karthagót elhívták Ausztriába, az 1983-as villach-i dalfesztiválra, ahol a Requiemmel megnyerték a nagydíjat, az előadás nagyzenekari hangszerelését nem más, mint Máté Péter készítette. Az osztrák-német OK Musica kiadó a Karthago két angol nyelvű nagylemezét is megjelentette Ausztriában, Németországban, Svájcban és a Benelux-államokban, a Requiem című első lemez aranylemez lett Ausztriában.

"A szombati megemlékezésen a Rockmúzeum kiállításának céljára átadom azt a negyvennégy éves, tizenkét húros Framus típusú akusztikus gitáromat, amelyen a Requiemet írtam, és amellyel fel is játszottam a stúdióban" – mondta most Szigeti Ferenc az MTI-nek.

 

Karthago, Rekviem, Szigeti Ferenc, gitár, Rockmúzeum

 

 

Szólj hozzá!


A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön...

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.
Új koncertek