We are the champions – a Bohém Rapszódia vitte az Aranyglóbuszt

2019/01/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Helyi idő szerint vasárnap este – hetvenhatodik alkalommal – adták át Los Angelesben a Golden Globe-díjakat, amelynek győztesei jó eséllyel reménykedhetnek az Oscar-díjban is.

Fotó:  Star Online

A brit-amerikai koprodukcióban készült Bohemian Rhapsody a legjobb filmnek járó díjat hozta el, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók pedig Rami Maleknek, a film főszereplőjének ítélték oda a legjobb drámai színésznek járó díjat. A moziban gyengébbek kedvéért elmondjuk, a film a Queen együttes és Freddie Mercury felemelkedését mutatja be, rendezője – némi viszontagság után – Bryan Singer. A kritika nem fogadta túlzott lelkesedéssel a filmet, ugyanakkor méltatta Malek kiváló előadását. „Köszönöm Freddie Mercury, hogy életem legnagyobb örömét adtad nekem. Ez a díj téged illet” – mondta Malek a díjátadón. A film egyébként tarolt Amerikában.

A másik zenei vonatkozású hír mindezzel kapcsolatban, hogy bár a Csillag születiket is esélyesnek tartották a fődíjra, ezúttal nem nyert, de Lady Gaga sem távozott üres kézzel, Shallow című dala elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó díjat.

Musical vagy vígjáték kategóriában a Zöld könyv című film győzött, maga mögé utasítva az Alelnök, a Crazy Rich Asian, A kedvenc s a Mary Poppins visszatér című filmeket. Arról szól, hogy az afroamerikai Don Shirley elismert zongoraművész felbéreli testőrének a durva és impulzív, fehérbőrű Tony Vileongát az 1962-es komolyzenei turnéjához. Bár a két ember teljesen különböző háttérrel rendelkezik és jobban nem is különbözhetnének egymástól, mégis egyedülálló kapcsolat alakul ki köztük a polgárjogi mozgalmak időszakában...

Mivel a Golden Globe díjkiosztót hagyományosan az Oscar-ceremónia előtt rendezik, az itt díjazott filmek nagy eséllyel indulnak az aranyszoborocskáért.

A hír forrása

 

Queen, mozi, film, Rami Malek, Bohemian Rhapsody, Freddie Mercury, Csillag születik, Rami Malek, Golden Globe, Zöld könyv, Lady Gaga

 

 

Szólj hozzá!


NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

Az óbudai Kobuci Kert április 15-én nulladik nappal nyitja meg a 2026-os szezont, majd többnapos nyitóhétvégével indul be a program. Az első...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Hillel Slovak-sztori, avagy mit kezd az RHCP a saját kezdetével?

A Red Hot Chili Peppers korai éveit feldolgozó A Red Hot Chili Peppers felemelkedése: Testvérünk, Hillel a Netflix kínálatában érhető el. A dokumentumfilm archív felvételekre, interjúkra és Hillel Slovak naplóira építve követi végig a zenekar megszületését, miközben egyértelműen a nyolcvanas évek korai korszakára és Slovak...

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc? Az Angine de Poitrine pont ez a kategória: pöttyös ruhás, fura maszkos, enyhén földönkívülinek kinéző figurák, akik mikrotonális prog-pszichedéliát (eskü', van ilyen) játszanak, és...
Új koncertek