Budapest 2020. Mar. 08. (19:30)

25 éves a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar


25 éves a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar

25 éves a Szent István Gimnázium
Jubileumi Szimfonikus Zenekar

A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar 1995. október 1-én, a zene világnapján alakult meg egykori lelkes „istvános” zenekari tagokból. Negyedszázados évfordulójuk alkalmából a magyar zeneirodalom remekeiből összeállított műsorral lépnek a közönség elé. A Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház félévszázados jubileumára készült. Az indító fanfártéma, a Szózat és a Himnusz egyes dallamfordulatai valóban ünnepi hangulatot keltenek. A Liszt Ferenc egybekomponált, de négy különböző karakterű részt tartalmazó Esz-dúr zongoraversenyét ez alkalommal Pellet Sebestyén, a Zeneakadémia tehetséges fiatal hallgatója szólaltatja meg. A liszti magyar rapszódiáktól örökölt szerkezetben írta Bartók az 1. rapszódiát, amely Bocsák Gábor – a zenekar koncertmestere – szólójával hangzik el. A Kodály Psalmus Hungaricusának előadásában a zenekar régi kapcsolatai elevenednek meg, egyrészt a tenor szólót éneklő Molnár András személyében, másrészt a közreműködő kórusok tekintetében. Vezényel a zenekarral közel „egyidős” Juhász Bence karmester-kóruskarnagy, a Zeneakadémia doktori iskolájának hallgatója.

Műsor:

Erkel: Ünnepi nyitány
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny
szünet
Bartók: 1. rapszódia, BB 94b
Kodály: Psalmus Hungaricus, op. 13


Közremuködnek:

Pellet Sebestyén - zongora
Bocsák Gábor - hegedű
Molnár András - tenor

Budapesti Lantos Kórus (művészeti vezető: Gerenday Ágnes)
Liszt Ferenc Általános Iskola gyermekkórusa (művészeti vezető: Kovács Katalin)
Óbudai Kamarakórus (művészeti vezető: Erdős Ákos)
Vasas Művészeti Alapítvány Vass Lajos Kórusa (művészeti vezetők: dr. Bárd Judit és Szűcs Dániel)
Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Juhász Bence
Műsorismertető: Zelinka Tamás

Rendező: Partitúra Alapítvány
Alapító: Záborszky József

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek