Veszprém 2020. Jan. 21. (19:00)

A Magyar Kultúra Napja - Fölszállott a páva gálaműsor


A Magyar Kultúra Napja - Fölszállott a páva gálaműsor

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös szervezésében 7 alkalommal került megrendezésre a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. 2 felnőtt, 2 gyermek, ismét két felnőtt, majd a tavalyi évben gyermek évadot kísérhetett figyelemmel ország-világ, kicsi és nagy. Most a 2019-es kispávák legkiválóbbjai által elevenedik meg eleink csodálatos zenei és táncos műveltsége, akik 296 produkció - mintegy 1200 fő – közül jutottak el egészen a középdöntőkig, döntőig.
A Fölszállott a páva szervezői a versennyel tisztelegni kívánnak mindazok előtt, akik Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemi örököseiként az elmúlt négy évtized alatt életben tartották nemzeti hagyományunk legősibb ágát, a népi kultúrát.
Láthatunk majd énekes produkciókat, táncos szólistát, táncospárt, hangszeres szólistát és táncegyüttest, tehát minden kategória képviselteti magát ezen a napon. A zenekari kíséretet nem más, mint a Páva 2. évadából is ismert Bazseva Zenekar fogja szolgáltatni. Az est házigazdája az Örökös Aranysarkantyús táncos, Berecz István lesz, a Fölszállott a páva legelső évadának kategória győztese.

Kallós Zoltán népzenekutatóra szavaival idézve:

„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ez a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában, ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek”

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek