Budapest 2018. May. 02. (20:00)

A15! - Sannhet (US), Sum of R (CH)


A15! - Sannhet (US), Sum of R (CH)

2017 egyik legfontosabb és legszerethetőbb extrémzenei anyaga biztosan a brooklyni Sannhethez köthető, akik a post-rock és az atmoszférikus black metal határterületén egy olyan albumot írtak meg So Numb címmel, ami minden percében esendő, zaklatott és maradéktalanul átélhető. Május 2-án pedig Budapesten is bemutatják a lemezt a svájci Sum of R társaságában, az A38 Hajón.

Sannhet (US)

A So Numbnak már lemezborítója is szimbolikus: egy anya takarja saját gyermekének szemeit, aki védelemnek szánja gesztusát, gyermeke pedig ennek az aszimmetrikus viszonynak köszönhetően mindig kényelmet és menekülést keres majd gesztusaiban. Ezt csak azért fontos leszögezni, mert ezt az allegóriát zenésítik meg a So Numb dalai, amik a zenekar tagjai szerint az élet minden örömét és fájdalmát nyitott, és nem fedett szemekkel szeretnék megélni. És az ebból fakadó eufóriának, valamint megtett útnak tökéletes megzenésítését ismerhetjük fel a Sannhet új, minden korábbinál érettebb, egyben higgadtabb lemezében, amit Peter Katis (The National, Interpol) produceri jelenléte mellett rögzített a trió. A monolitikus, repetitív, shoegaze-zel is kacérkodóan zengő gitártémák pedig olyan örvénylést adnak a Sannhetnek, ami túlmutat az egyszeri katarziskergetésen vagy olcsó csúcspontvadászaton. A So Numb tényleg az évtized egyik legszerethetőbb, úttörő albuma, aminek dalai májusban végre Budapesten is magával ragadhatják az instrumentális, zenei határterületek szerelmeseit.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek